Veszélyes szennyezés. Nehézfémszennyezést észleltek a román hatóságok a romániai Aranyos folyón, amely a Tiszába ömlő Marosnak a mellékfolyója. A román Agerpres és Mediafax hírügynökségek hétfői jelentése szerint a szennyezés a több mint negyven évvel ezelőtt bezárt verespataki aranybánya egyik elhagyott tárnájából ered. Erre a következtetésre jutott a romániai Fehér megyei vízgazdálkodási hivatal, miután Abrud város rendőrei jelezték, hogy a településen átfolyó patak vizének a színe a szokottnál is pirosabb. A vízgazdálkodási hivatal szakemberei mintát vettek az Abrud-patakból és az Aranyosból, hogy elemezzék, milyen mértékű szennyezést okozott a folyóvizekben a mangánt, rezet, cinket és vasat tartalmazó vegyület. A környezetvédelmi őrség szakemberei pedig azt vizsgálják, hogy a szennyezésnek milyen következményei lehetnek a természetre – írták a hírügynökségek. Az erdélyi Érchegységben lévő tárnákból naponta engednek ki vizet, ellenőrzött mennyiségben. Az Agerpres szerint vasárnap hirtelen nagyobb mennyiségű tisztítatlan víz ömlött a felszínre, és került a folyóvizekbe. A történteket a román szakértők az elhagyott tárnák egyik falának a beomlásával magyarázzák. (MTI)
Több észak-magyarországi folyó is kilépett medréből az esőzések miatt. Tegnap 13 kilométeren harmadfokú, 68 kilométeren másodfokú, 43 kilométeren pedig elsőfokú árvízvédelmi készültség volt érvényben az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügy Igazgatóság (Ékövízig) területén. Idáig húszezer homokzsákot osztottak szét a védekezni kívánó önkormányzatok közt – mondta el lapunknak Csont Csaba, az igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője.
Szendrőnél, ahol négy szivatytyúval küzdenek a Bódva áradása ellen, hétfő reggelig alig több mint 10 centimétert csökkent a vízszint. A veszély ellenére itt és más településeken is, sokan ragaszkodtak hozzá, hogy otthonukban maradjanak, mert nem merik hátrahagyni értékeiket – mondta lapunknak Fodor Antal, a Szendrői Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának parancsnoka. Edelényben, ahol két, nagy teljesítményű szivattyúval folyik a kármentés, szombatról hétfőre harminc embernek kellett otthonán kívül eltöltenie az éjszakát, a kitelepített lakosok száma azonban folyamatosan változik. Szalonnán továbbra sem térhetett haza a napokban kitelepített 30 ember. Nekik oszt délelőtt 11 órától élelmiszert és higiéniai egységcsomagot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Mindkét településen az önkormányzat gondoskodik azoknak az elszállásolásáról, akiket nem tudnak befogadni a rokonok.
Mint korábban is írtuk, több településen is betiltották a karsztvíz miatt a csapvíz fogyasztását. Emiatt Szögligeten egyelőre felfüggesztik az óvoda működését.
A Sajó csaknem a teljes hoszszán lassan apad, mindössze a Tiszához közeli torkolati szakaszán várható még néhány centiméteres emelkedés, ugyanakkor a középső és az alsó szakaszon még mindig magas, másodfokú készültségi szinthez közeli vízállások a jellemzők. A Hernádon szintén levonulóban van a napokban kialakult árhullám.
A Bódva, a Sajó és a Hernád áradata miatt továbbra sem lehet közlekedni a Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra bevezető úton, a Sajólád és Bőcs közötti úton Bőcs belterületén, valamint a Pere és Hernádszentandrás közötti út egy szakaszán. Ugyancsak járhatatlan a Tiszaújváros és Kesznyéten, a Muhi és Köröm, a Putnok és Borsodbóta közötti, valamint a 26-os utat Sajókazával összekötő út – olvasható a távirati iroda jelentésében.
Egyre többfelé okoz problémát a belvíz is. Az Ékövízig működési területén tegnap mind a hét belvízvédelmi szakaszon készültség volt érvényben. Elsőfokú belvízvédelmi készültség van a hevesi, a dél-borsodi területeken, valamint a Bodrogközben, másodfokú a riasztási szint a Taktaközben és a Bodrogzugban. A Tisza mentén három védelmi szakaszon, valamint a Hamvas-Sárréten és a Berettyónál másodfokú a belvízvédelmi készültség. Készültséget rendeltek el a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén hét körzetben, közülük öt területen első, míg a holt-sebes-körösi, valamint a mezőberényi szakaszokon másodfok mellett védekeznek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!