Nyolc év, hat irányító

Ezerkilencszázkilencvenkilenc januárjában kezdett működni az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), amelyet a 2002-es kormányváltásig Deutsch Tamás irányított. A szocialista–liberális kabinet létrejöttekor Jánosi György ült a bársonyszékbe, az intézmény neve pedig gazdagodott a Gyermek- kitétellel (GYISM). A kipróbált MSZP-kádernek számító Jánosinak szűk egy év után, 2003 májusában távoznia kellett, ugyanis Medgyessy Péter miniszterelnök ambiciózus főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc kinézte magának a posztot ugródeszka gyanánt. Hogy regnálása alatt miként működött az intézmény, azt nagyjából megismerhetjük a Zuschlag-per anyagából. A 2004. augusztusi olimpián még sportminiszterként vett részt, aztán fontosabb dolga akadt: megpuccsolva Medgyessyt, főtanácsadóból kormányfővé lépett elő. E minőségében egyik első intézkedéseként megszüntette azt a tárcát, ahonnan érkezett.
Ehelyett 2004 októberében létrejött a Nemzeti Sporthivatal a volt kajakos olimpiai bajnok, Ábrahám Attila vezetésével, a belügy-, majd az önkormányzati minisztérium – személy szerint Lamperth Mónika felügyelete alatt. Az intézmény még két évet sem élt meg, hiszen 2006 júliusában megszüntették, s ezzel párhuzamosan létrehoztak egy sport-szakállamtitkárságot az illetékes tárca berkein belül, amit már Elbert Gábor irányított. Ezt két évig tehette, aztán Gyenesei István kinevezése után nem sokkal az új önkormányzati miniszterrel való szakmai ellentétekre hivatkozva lemondott. 2008 szeptemberében, a pekingi olimpiát követően ifjabb Török Ottó vette át a stafétát, amit tavaly májusban kellett átadnia (immár Varga Zoltán tárcavezetése mellett) a világ- és Európa-bajnok egykori öttusázónak, Simóka Beátának.

Térvesztés, ellenszél
E kronológiát végigolvasva nyilvánvaló, hogy a sport a balliberális kormányzás nyolc éve alatt folyamatos súly- és térvesztést szenvedett. A sportellenesség mintha vezérelvvé vált volna: a stadionrekonstrukciós vagy éppen a Bozsik-program, s egyáltalán, szinte minden korábbi kezdeményezés megszüntetése számított követendőnek. Kezdetben Jánosi György, ha nem is javított, de legalább nem sokat rontott a helyzeten, Gyurcsány Ferenc azonban már élénkebb színekkel festette meg az ellenségképet. 2004 augusztusában még sportminiszterként sütkérezett az athéni olimpia nyolc magyar aranyának fényében, illetve a doppingbotrány kirobbanása után már a görög fővárosban megfenyegette a teljes MOB-vezérkart, Schmitt Pállal az élen. Látszatintézkedések azért történtek, a kormány mellett működő tanácsadó, javaslattevő testületként 2004 nyarán létrehozták például a Nemzeti Sporttanácsot, amely Vitray Tamás vezetése alatt bő négy évig gyakorlatilag tetszhalott volt.
Emlékezetes esetként 2006 szeptemberében politikai indíttatásból kis híján el tudták mozdítani Schmitt Pált a MOB éléről (hiszen Gyurcsány már Athénban megígérte…), végül csak egy végletekig kiélezett bizalmi szavazás döntött a maradásáról. Volt, akit emiatt utolért a bosszú, a 2001-ben létrehozott Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) hiába írt rövid idő alatt sikertörténetet, mivel igazgatója, Szabó Tamás kiállt Schmitt mellett, intézményét minden szakmai elemzés, kockázatfelmérés nélkül összeolvasztották a létesítménykezeléssel foglalkozó Nemzeti Sportközpontokkal, illetve a Testnevelési és Sportmúzeummal. Százmillió forint megtakarítást prognosztizáltak, semenynyi sem lett belőle. Ahogy fokozatosan és egyértelműen kiderült, hogy a sportszféra már jellegéből adódóan is alapvetően nemzeti értékeket hordoz, a szurkolók pedig különösen, úgy hűlt meg körülötte, körülöttük a levegő.