Nyolc év, hat irányító

Ígéretek, rossz döntések. Ígéretekben nem volt hiány, bár mint a szocialista közgazdaságtanban, itt is inkább a betűk sorjáztak, nem a számok. Egy emblematikus azért utóbbiból is akadt: a Medgyessy-féle száznapos program vonatkozó szlogenje szerint a sport támogatását a ciklus végére a költségvetés egy százalékára szándékoztak emelni. Ez egyáltalán nem történt meg, jelenleg mintegy 0,2 százalék az érvényes adat. 2007 tavaszán a kormány, nyarán a parlament is elfogadta (utóbbi ötpárti konszenzussal) a nemzeti sportstratégiát, hosszú távú iránymutatónak a versenysport, a szabadidősport, az utánpótlás-nevelés és az egészségmegőrzés területén is. Ám a kabinet nem rendelt mellé sem szakmai terveket, sem költségvetési tételt, így az egész lóg a levegőben. Ha pedig születtek konkrét rendeletek, jogszabályok, amelyek a sportot (is) érintették, akkor azok rendre rosszul sültek el. Gyurcsány Ferenc javaslatára például az athéni olimpiától kezdve a paralimpikonok díjazását felemelték az épek szintjére, ami hatalmas indulatokat gerjesztett a fogyatékosok között is. Így fordulhatott elő olyan aránytalanság, hogy egyetlen sikeres versenyző annyi pénzt kapott, mint a teljes parasport egy egész évre. Medgyessy Péter alatt a Forma–1-es Magyar Nagydíj magyar pénzügyi támogatása a hatszorosára nőtt, s Gyurcsány is állami pénzből akarta kistafírozni az autós gyorsasági vb-t, ezen belül Baumgartner Zsolt versenyzőt, külföldi csapatát és menedzsmentjét, de olyan nyilvánvaló volt a terv haszontalansága, hogy végül a nagy tiltakozás miatt ez legalább nem valósult meg. Mint ahogy a jelek szerint a sávolyi motorpálya sem, amely végül nem kapott hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól. A most áprilistól bevezetendő új fegyvertartási rendelet passzusai az eleve hátterét vesztett sportlövészetet hozzák kilátástalan helyzetbe, olimpiai bajnokaink tiltakozása egyelőre süket fülekre talált. Az ígéretek viszont folyamatosak. – A sport lesz a 2009-es költségvetés nyertese! – kürtölte világgá az akkori illetékes önkormányzati miniszter, Gyenesei István. – A sport nem lesz vesztese a 2010-es költségvetésnek! – módosított kissé a hangnemen egy esztendő múlva Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt. Azóta kiderült, egyikük sem „találta el” az igazságot. Eközben a gyenge pekingi olimpiai szereplés, a mindössze három aranyérem 2008-ban mindennél plasztikusabban jelezte a magyar sport sanyarú állapotát. Lesz feladata az új kormánynak, no meg versenyzőinknek.

Ezerkilencszázkilencvenkilenc januárjában kezdett működni az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), amelyet a 2002-es kormányváltásig Deutsch Tamás irányított. A szocialista–liberális kabinet létrejöttekor Jánosi György ült a bársonyszékbe, az intézmény neve pedig gazdagodott a Gyermek- kitétellel (GYISM). A kipróbált MSZP-kádernek számító Jánosinak szűk egy év után, 2003 májusában távoznia kellett, ugyanis Medgyessy Péter miniszterelnök ambiciózus főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc kinézte magának a posztot ugródeszka gyanánt. Hogy regnálása alatt miként működött az intézmény, azt nagyjából megismerhetjük a Zuschlag-per anyagából. A 2004. augusztusi olimpián még sportminiszterként vett részt, aztán fontosabb dolga akadt: megpuccsolva Medgyessyt, főtanácsadóból kormányfővé lépett elő. E minőségében egyik első intézkedéseként megszüntette azt a tárcát, ahonnan érkezett.
Ehelyett 2004 októberében létrejött a Nemzeti Sporthivatal a volt kajakos olimpiai bajnok, Ábrahám Attila vezetésével, a belügy-, majd az önkormányzati minisztérium – személy szerint Lamperth Mónika felügyelete alatt. Az intézmény még két évet sem élt meg, hiszen 2006 júliusában megszüntették, s ezzel párhuzamosan létrehoztak egy sport-szakállamtitkárságot az illetékes tárca berkein belül, amit már Elbert Gábor irányított. Ezt két évig tehette, aztán Gyenesei István kinevezése után nem sokkal az új önkormányzati miniszterrel való szakmai ellentétekre hivatkozva lemondott. 2008 szeptemberében, a pekingi olimpiát követően ifjabb Török Ottó vette át a stafétát, amit tavaly májusban kellett átadnia (immár Varga Zoltán tárcavezetése mellett) a világ- és Európa-bajnok egykori öttusázónak, Simóka Beátának.

Térvesztés, ellenszél
E kronológiát végigolvasva nyilvánvaló, hogy a sport a balliberális kormányzás nyolc éve alatt folyamatos súly- és térvesztést szenvedett. A sportellenesség mintha vezérelvvé vált volna: a stadionrekonstrukciós vagy éppen a Bozsik-program, s egyáltalán, szinte minden korábbi kezdeményezés megszüntetése számított követendőnek. Kezdetben Jánosi György, ha nem is javított, de legalább nem sokat rontott a helyzeten, Gyurcsány Ferenc azonban már élénkebb színekkel festette meg az ellenségképet. 2004 augusztusában még sportminiszterként sütkérezett az athéni olimpia nyolc magyar aranyának fényében, illetve a doppingbotrány kirobbanása után már a görög fővárosban megfenyegette a teljes MOB-vezérkart, Schmitt Pállal az élen. Látszatintézkedések azért történtek, a kormány mellett működő tanácsadó, javaslattevő testületként 2004 nyarán létrehozták például a Nemzeti Sporttanácsot, amely Vitray Tamás vezetése alatt bő négy évig gyakorlatilag tetszhalott volt.
Emlékezetes esetként 2006 szeptemberében politikai indíttatásból kis híján el tudták mozdítani Schmitt Pált a MOB éléről (hiszen Gyurcsány már Athénban megígérte…), végül csak egy végletekig kiélezett bizalmi szavazás döntött a maradásáról. Volt, akit emiatt utolért a bosszú, a 2001-ben létrehozott Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI) hiába írt rövid idő alatt sikertörténetet, mivel igazgatója, Szabó Tamás kiállt Schmitt mellett, intézményét minden szakmai elemzés, kockázatfelmérés nélkül összeolvasztották a létesítménykezeléssel foglalkozó Nemzeti Sportközpontokkal, illetve a Testnevelési és Sportmúzeummal. Százmillió forint megtakarítást prognosztizáltak, semenynyi sem lett belőle. Ahogy fokozatosan és egyértelműen kiderült, hogy a sportszféra már jellegéből adódóan is alapvetően nemzeti értékeket hordoz, a szurkolók pedig különösen, úgy hűlt meg körülötte, körülöttük a levegő.