A piac örül. Erősödéssel reagált tegnap a forint a Fidesz nagyarányú győzelmére. Az euró a pénteki záróértékhez képest lapzártánkig közel másfél forinttal vált olcsóbbá. A börze befektetőinek elégedettségét jelezte délelőtt a részvényindex emelkedése. Eközben a londoni piacon csökkent a magyar államadósság kockázatának árazása is. Szakértők a növekedést célzó gazdaságpolitikát és az ország iránti bizalom visszaállítását nevezték az új kormány legfontosabb feladatának.
Bajnai tanácsai. Egy kétharmados felhatalmazással rendelkező kormány erőteljesen felléphet a korrupció ellen, amely csak akkor lehetséges, ha a párt- és kampányfinanszírozás megváltozik, s ezáltal a politika visszaszerzi elvesztett hitelét – jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn a Hungarian Business Leaders Forum budapesti rendezvényén. A kormányfő szerint a fenntartható növekedés alapfeltétele, hogy a következő kormány is szigorú költségvetési politikát folytasson, és 2010-ben a GDP-arányos államháztartási hiány ne haladja meg a négy százalékot. A miniszterelnök szerint miközben a világ számos országának kormánya a felhalmozott deficit leépítésével kénytelen foglalkozni, addig Magyarország már megtette ezt.