Örömünnep a Mecsekben

Több százan látogattak ki Pécs egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Mandulásba a hét végén. A Misina csúcs alatt elhelyezkedő parkban családok, polgármesterek és aktivisták ünnepelték előbb a Zengőre, majd a Tubesre tervezett radar építésének megakadályozását.

Bóka Máté Ciprián
2010. 04. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Filmvetítéssel, gyermekprogramokkal, koncertekkel várták a pécsieket a Patacsi Művelődési Egyesület szervezésében a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) együttműködésében megvalósított családi napon.
Az örömünnepet annak kapcsán szervezték meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) legutóbbi döntése értelmében a Honvédelmi Minisztérium (HM) lokátortelepítési terveit több évig tartó küzdelem után sikerült megakadályozni.
Vicze Csilla, a CMM szóvivője úgy vélekedett, hogy csak a mostani ünnepségre gyűjtötte össze erejét, hogy kijelentse: a Tubes megmenekült a radartól. Az LB kimondta, hogy a környezet megóvásáért a felelősség a hatóságokat terheli, s nem adhatnak ki olyan építési engedélyt, amely sérti a környezetet, s nemzetközi szabályokba ütközik – közölte. Szerinte a civil mozgalmak számára üzenetértékű, hogy a bíróság kimondta, a hazánk által is aláírt aarhusi egyezménynek megfelelően a nyilvánosságot tájékoztatni kell, s ezt a szabályt nem lehet elsöpörni. Az LB hangsúlyozta azt is, hogy a Natura 2000-es oltalom alatt álló területek szomszédságában is figyelembe kell venni a természetvédelmi szempontokat, a tubesi helyszín esetében pedig erről is szó volt – tette hozzá. A szóvivő kiemelte: mindezek mellett a helyi építési szabályzatot is be kell tartani, amely Pécs esetében védi azt a tettyei vízbázist, amely fölé a radart húzták volna fel. Mint mondta, az új városvezetésnek nagyon fontos szerepe volt abban, hogy HM az érvényes építési engedély birtokában nem kezdhette meg az építkezést, hiszen az önkormányzat – élve a tulajdonosi jogaival – súlykorlátozást vezetett be a csúcsra vezető úton, amelyen sorompót is elhelyezett.
A zöldek szerint a Tubes-ügy egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy a XXI. század elején hogyan látják el a feladataikat a hatóságok, teszik-e a dolgukat, védik-e a környezetünket. A CMM egyik tagja, Hajnal Klára, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar társadalomföldrajz és urbanisztikai tanszékének docense szerint neki a bátorság próbáját jelentette a sokéves közdelem, s azt, hogy a szakmai érvek át tudnak-e törni a pillanatnyi érdekeken, van-e a városban akkora tömeg, amely az építkezést meg tudja gátolni.
Csizmadia László, a Zengőt védő aktivista szerint alapvetően az volt a különbség a Zengőt és a Tubest oltalmazó küzdelem között, hogy a Zengőn inkább a bozótharc dominált, míg a pécsi csúcs esetében a tudományos érvek, a jogi eszközök domináltak.
Pécs polgármestere, Páva Zsolt szerint Pécsett olyan összefogás alakult ki, amely példátlan hazánkban, a civilek erejét – azokét, akik éveken át küzdöttek a beruházás ellen – jó értelemben véve irigylik a baranyai megyeszékhelytől. A városvezető úgy véli, a történtek a politikára is hatással vannak, a politika ezentúl nem teheti meg, hogy kivonja magát a civilek akarata alól. Pécs lakosai visszaszerezték saját városukat s azt a nagyon régen elveszett lehetőséget, hogy érdemben bele tudjanak szólni a város életébe. Egy olyan láthatatlan vonalat léptek át, amelynek súlyát csak évtizedek múlva tudjuk értékelni – jelentette ki Páva Zsolt.
A Zengővel szomszédos Pécsvárad polgármestere, Bíró Ferenc hangsúlyozta, miután polgármester lett, már megnyerték a Zengő-csatát a zöldek, ennek ellenére az egyik első intézkedése az volt, hogy az önkormányzat határozatban örökítse meg a Civilek a Zengőért Mozgalmat. A korábbi lokátorhelyszínnel szomszédos település, Hosszúhetény polgármestere, Faragóné Cseke Blanka elmondta: ők 2002-ben szembesültek a radartelepítés hírével, ami azért is volt számukra megdöbbentő, mert előtte senkit nem tájékoztattak erről az elképzelésről a faluban. A község vezetője szerint ezt követően kétirányú volt a védekezésük, egyrészt az önkormányzat elindította a jogi lépéseket, másrészt megkezdődött a civil mozgalom szervezése a pécsváradiakkal együtt. Megjegyezte: Hosszúhetény lakói csak akkor nyugodhatnak meg, ha valóban letesznek a radartervekről, vagy valahol másutt, nem a Mecsekben épül meg az objektum.
Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt, a Fidesz elnöke a választás előtt úgy nyilatkozott, hogy egy új polgári kormány felállása után megfelelő helyszínt keresnek majd a radarnak. A pécsi önkormányzat lapjának, a Pécs Híreknek pedig leszögezte: a Mecsekben nem lesz lokátorállomás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.