Bár a fizetésképtelenséggel küzdő vállalkozások számának növekedése minimálisan mérséklődött, a cégbedőlések aránya továbbra is nagyon magas. Az idei év első három hónapjában 12 százalékkal emelkedett a cégek fizetésképtelenségi mutatója – mutatja a Coface Hungary Hitelbiztosító legfrissebb elemzése, amely szerint az idén eddig 7821 fizetésképtelenségi eljárás indult meg. A leginkább kockázatos területnek továbbra is az építőipar és a kereskedelem minősül, de látványos a romlás az ingatlanközvetítőknél is.
A fizetési morál tekintetében sem számol be javulásról a Coface. A szektorok közül a leginkább veszélyeztetettnek továbbra is a nagykereskedelem, a kiskereskedelem és az építőipar számít. A hitelbiztosító szerint a javuláshoz a belső fogyasztás és a beruházások élénkülésére lenne szükség.
A belső piacunk márpedig nemigen lendül be – legalábbis erre utalnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett építőipari adatai. Ezek szerint az építőipar teljesítménye az idén februárban több mint tíz százalékkal csökkent a 2009. februári, egyébként is alacsonynak számító szinthez képest. Ezen belül az épületek felhúzásánál – a tavalyi tendenciát folytatva – 14,2 százalékos csökkenést mért a KSH, vagyis továbbra is igen kevés lakás készül. Az év első két hónapjában a termelés 11,7 százalékkal volt kisebb, mint a tavalyi első két hónapban.
Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa szerint az építőipar az egyik olyan terület, amely tömegével tudna munkát adni a magyar embereknek, ehhez azonban teljesen új, növekedésen alapuló gazdaságpolitika szükséges. A Fidesz szakpolitikusa a Construma szakkiállításon rendezett konferencián konkrétumokról is beszélt. Mint mondta, évente negyvenezer új lakás építését fogja támogatni az állam, ennek a húsz százaléka bérlakás lehet. Az új kormány emellett néhány hónapon belül olyan módosítást nyújt be a lakástakarék-pénztári törvényhez, ami az előtakarékoskodást a jelenleginél előnyösebbé teszi.
Megérkezett Miamiba Zelenszkij















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!