Legkevesebb tizenegyen meghaltak, és több mint hetvenen megsérültek az Afganisztán északi részét tegnap megrázó, a Richter-skála szerint 5,7-es erősségű földrengésben – adta hírül az AP. A Szamangán tartomány hegyvidéki településeit sújtó katasztrófa miatt legalább háromszáz ház összedőlt vagy megrongálódott. Mivel a föld az éjszaka közepén mozdult meg, a helyi lakosokat álmukban érte a természeti csapás, ezért a halottak száma nagyobb lehet az ismertnél. A rengést az ország 190 kilométerre fekvő fővárosában, Kabulban, valamint Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban is érezték. Az utakat sok helyütt földcsuszamlások tették járhatatlanná, így a pusztítás mértékéről még kevés az információ.
A kínai Csinghaj tartományban már meghaladta a kétezret a hat nappal ezelőtti földrengés halálos áldozatainak száma, a sebesülteké pedig meghaladja a 12 ezret – jelentette a BBC. A romok között több mint 900 túlélőt találtak. Egy idős férfit és egy négyéves kislányt öt nappal azután, hogy rájuk dőlt a ház, épségben hoztak felszínre Csieku városában. A főként tibetiek lakta régióban több ezer buddhista szerzetes is segít a mentőknek.

Tragédia történt egy biliárdversenyen