Romba dőlt a kínai Csieku város

Nagy erejű földrengés rázta meg tegnap a kínai Csinghaj tartomány főként tibetiek által lakott részét. Csieku városát csaknem földig rombolta a katasztrófa. Eddig négyszáz halottról és tízezer sebesültről tudnak.

Hírösszefoglaló
2010. 04. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés rázta meg a Kína északnyugati részén fekvő Csinghaj tartományt. Az elsősorban tibetiek által lakott régióban a természeti csapásnak legkevesebb 400 halálos áldozata és körülbelül tízezer sérültje van. A katasztrófa sújtotta területen 250 ezer ember él – adta hírül a BBC. Csieku városában a legtöbb épület – egy diákokkal teli szakközépiskola is – összedőlt, s az utakat földcsuszamlások tették járhatatlanná. Nincs se áram, se víz, a megrongálódott helyi repülőtér pedig nem tud segélyszállítmányokat fogadni. A mentésben több ezer rendőr és katona vesz részt, ötezren a szomszédos megyékből érkeztek. Mivel a föld helyi idő szerint reggel nyolc óra előtt mozdult meg, a legtöbben még otthon voltak, ezért valószínű, hogy a halálos áldozatok száma jóval magasabb az eddig ismertnél.
A város utcáin mindenütt a hozzátartozóikat kereső, rémült embereket látni, nagyon sok a sebesült is, aki nem tudja, hová forduljon segítségért. Az Új Kína hírügynökség szerint a bajbajutottaknak nemcsak gyors orvosi segítségre, hanem sátrakra és takarókra is szükségük lenne, mert a régióban a katasztrófa idején a hőmérséklet nem haladta meg a hat Celsius-fokot.
Mivel Csieku közelében megrepedt egy víztározó fala is, az újabb katasztrófától tartva sokan a hegyekben kerestek menedéket. A mentők nagy erőfeszítéssel próbálják megakadályozni, hogy a víz elárassza a környéket. Munkájukat nehezíti, hogy a térséget néhány óra alatt húsz utórengés rázta meg, a legerősebb 6,3-es erősségű volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.