Tiszták
Tiszta a lelkiismerete – jelentette ki a szocialista választók átjelentkezésének megszervezésére buzdító Szanyi Tibor (MSZP). Ha jól emlékszem, elvtársa, a mentelmi joga mögé bújó Hagyó Miklós is ezt hajtogatta, amíg el nem tűnt.
Öngyilkos lett egy rendőr
Végzett magával tegnap egy rendőr Nyárlőrincen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az idegenkezűség kizárható, ezért a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják. (MTI)
Nyíregyházi rablás
Súlyosan megsérült egy férfi, akire öten támadtak rá péntek délelőtt Nyíregyháza belvárosában – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség. Az elkövetők bántalmazták áldozatukat, majd elvették a pénztárcáját. Az egyik feltételezett tettest percekkel később elfogták a rendőrök. (MTI)
Új japán teherűrhajó
Az eddiginél fejlettebb teherhordó űrhajó kifejlesztésén dolgoznak Japánban, amely alkalmas lehet arra, hogy elérje a Nemzetközi Űrállomást (ISS), s vissza is térjen onnan. Az ázsiai ország űrkutatási hivatala 2015–2016-ra tervezi megépíteni a HTV (H–2 Transfer Vehicle) nevű személyzet nélküli űrhajó továbbfejlesztett változatát. (MTI)

Ez a KRESZ-szabály sokaknál kiverte a biztosítékot