Basescut bírálják
Bukarest. Az RMDSZ nem támogatja a parlamenti küszöb megemelését, mert ez azt jelentené, hogy a romániai magyarok csak egy képviselőt küldhetnek a parlamentbe, mint a többi romániai nemzeti kisebbség – reagált Markó Béla elnök, kormányfőhelyettes Traian Basescu felvetésére, miszerint a jelenlegi ötszázalékos bejutási küszöböt tíz százalékra kellene emelni. (R. Sz.)
Magyarországra jön a dalai láma
Budapest. Tíz év után ismét Magyarországra látogat Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma; Tibet száműzetésben élő vallási vezetője szeptemberben érkezik Budapestre – közölte tegnap Hendrey Tibor. A Tibetet Segítő Társaság elnöke elmondta, a szeptember 17–20. közötti látogatás során a buddhista vallási vezető a tervek szerint parlamenti képviselőkkel is találkozik. Kiemelte: a dalai láma buddhista erkölcsi beszédet is tart, és morális-etikai kérdésekről fejti ki gondolatait. (MTI)
Mianmari merénylet
Rangun. Három pokolgép legkevesebb kilenc ember életét oltotta ki, és több mint hatvanat megsebesített tegnap a mianmari főváros, Rangun egyik parkjában (képünkön), ahol a tömeg a buddhista újévet ünnepelte – közölte egy névtelenséget kérő illetékes. (MTI)
Gyanúsított lett Ehud Olmert
Tel-Aviv. Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt tegnap hivatalosan is egy nagy jeruzsálemi ingatlanbotrány fő gyanúsítottjának nyilvánították, miután egy helyi bíróság feloldotta a nevét illető hírzárlatot – közölte a helyi sajtó. A 63 éves Olmertet azzal gyanúsítják, hogy 3,5 millió sékel (700 ezer euró) kenőpénzt kapott jeruzsálemi polgármestersége (1993–2003) idején – közölték hírforrások, amelyek szerint rövidesen kihallgatja őt a rendőrség. (MTI)
Iráni tilalom
Teherán. Megtiltották Mohamed Hatami volt iráni elnöknek, hogy külföldre utazzon – jelentette tegnap a Parlemannews iráni reformpárti internetes oldal. A mérsékeltnek tartott Hataminak Japánba kellett volna utaznia egy konferenciára. A tilalomról egyelőre sem az ő hívei, sem a teheráni hatóságok nem nyilatkoztak. (MTI)
Orosz–japán „árnyékgyakorlat”r
Moszkva. Japán vadászgépek közelítettek meg két orosz Tu–95MS taktikai vadászbombázót egy Japán-tenger feletti rutingyakorlat alkalmával – közölte tegnap Vlagyimir Drik alezredes. Az orosz légierő szóvivője szerint a japán gépek feltűnése teljességgel érthetetlen, hiszen a két orosz bombázó őrjáratát nemzetközi légtérben hajtotta végre, így nem sértette meg a nemzetközi jogot. (B. R.)

Rejtélyes holttestet találtak, helyszínelők lepték el a környéket