Beteljesült
A brüsszeli szolgálatból hazatért egykori MSZP-elnök sűrűn szerepel a tévé képernyőjén. Kovács Lászlót talán csak a szerénysége tartja vissza, hogy szóvá tegye híres mondásának megvalósulását: a pártja megtanult kicsi lenni.
Kisgyermekre támadt egy kutya
Kórházba került egy hatéves kisfiú, akit a saját házuk udvarán támadott meg a hét végén a szomszéd kutyája Berettyóújfalun – írta az FH. A gyerek a fején és a nyakán sérült meg súlyosan, az orvosok szerint stabil állapotban van. Az utcában lakók félnek, mert a kutyát nem vitették el. Az állatorvos szerint ugyanis nem veszélyes, ezért elég, ha az udvarban láncon tartják. (MN)
Tornádótölcsér Oroszlány fölött
Jégeső esett tegnap délután az ország több pontján, Győrben, Nagykátán, Szolnokon és Gyöngyös térségében is. Győrben és Oroszlányban tornádótölcsért, más néven tubát is észleltek. A tűzoltókat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több helyszínre is riasztották a heves esőzések miatt. (MTI)
Sorozatbetörők rendőrkézen
Egy szegedi betöréssorozat feltételezett tetteseit fogták el szerdán a rendőrök. A három, professzionális eszközökkel felszerelkezett férfi főként készpénzt, arany ékszereket és más, nagy értékű tárgyakat zsákmányolt. A nyomozók a három, büntetett előéletű férfit négy bűncselekménnyel gyanúsítják. (MTI)
Fémtolvajok ellen indult eljárás
Közúti ellenőrzésen fogták el azt a kállói férfit, aki társaival egy közeli dögkút vaselemeit lopta el, a vasat felvásárlóhoz vitték volna. A kedden este leállított autó csomagterében öt szál szögvasat, fejszét, kalapácsot és egy vasfűrészt találtak a rendőrök. A férfi társai elmenekültek a helyszínről. (MTI)
Ártatlan a holland „fekete angyal”
Hat és fél évvel azután, hogy életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, elhagyhatja a börtönt a holland Lucia de Berk. Az ápolónőt korábban azzal vádolták, hogy hét gyermeket meggyilkolt, további háromnak pedig megkísérelte kioltani az életét. Az arnhemi bíróságon tegnap felmentéssel ért véget ügye felülvizsgálata. Hollandia legfőbb ügyésze személyesen, az igazságügy-miniszer levélben kért bocsánatot – írta a Nos internetes hírportál. (MN)
Újabb pandabocs születhet Bécsben
Hónapokon belül újabb pandabocs születhet Bécsben, miután sikerült ismét pároztatni a schönbrunni állatkert két felnőtt példányát, Jang Jangot és Lung Hujt. Három éve már született kölykük: Fu Lung Európa első fogságban világra jött pandabocsa volt, amely nem mesterséges megtermékenyítéssel fogant. (MTI)
Skandináv lottó
Első sorsolás: 14, 16, 19, 25, 30, 32, 34. Második sorsolás: 13, 23, 25, 30, 31, 33, 34. (MTI)

Rejtélyes holttestet találtak, helyszínelők lepték el a környéket