Éhség
Elmondása szerint szalonnára és kenyérre költötte tegnap egy pesterzsébeti család tizennégy tagja a szavazatáért kapott fejenként négyszáz forintot. Négy éve laktak ilyen jól utoljára.
Munkás balesete a cementműnél
Súlyosan megsérült tegnap egy munkás, aki leesett egy létráról a királyegyházai cementmű építési területén. A férfit súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították a pécsi traumatológiai klinikára, állapota stabil. A cementműnél technológiai szerelési munkálatokat végeztek egy alvállalkozói csoport dolgozói. Az egyik munkás még azelőtt ment fel a létrára, hogy azt biztosították volna, és három méter magasból hátraesett. (MTI)
Elfogták a késelőt
Életveszélyes sérüléseket szenvedett pénteken késő este egy 49 éves férfi, akit egy 35 éves nő késelt meg Budapesten, az Attila úton. A nő – akit rövid időn belül elfogtak a BRFK akcióosztályának munkatársai – egy vita után támadt a férfira. A gyanúsítottat őrizetbe vették, emberölés kísérlete miatt büntetőeljárást indítottak ellene, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Mozgássérültek demonstráltak
Gohér Balázs erősember egy roncsautót gurított el szombaton a mozgássérülteknek kijelölt parkolóhelyről egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában. A sajtóbemutatón a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a szabálytalankodó sofőrök miatt a mozgássérültek gyakran nem tudják használni a számukra fenntartott parkolóhelyeket, a hatósági ellenőrzés eredményessége pedig minimális. (MTI)
Lottózót raboltak ki
Kiraboltak egy lottózót szombat délután a főváros IX. kerületében, a Mester utcában. Fél négykor egy napszemüveget, bordó nadrágot, fehér cipőt és drapp kabátot viselő, 45 év körüli férfi lépett be a helyiségbe, ahol fegyverrel megfenyegette az üzlet női alkalmazottját. Amikor megkapta zsákmányát, elmenekült, fegyverét nem használta. (MTI)
Civil Akadémia
A Szövetség a Nemzetért Alapítvány Civil Akadémiáján csütörtökön 18 órától Bolberitz Pál teológus, filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora Európa és a kereszténység címmel és Vecsei Miklós, a máltai szeretetszolgálat alelnöke A nyomorúság fényei címmel tart előadást. Helyszín: Polgárok Háza (Budapest VIII., Visi Imre u. 6.). (MN)
Nyerőszámok
Ötös lottó: 18, 23, 45, 53, 64. Joker: 624 830. Hatos lottó: 11, 12, 20, 31, 42, 43. (MTI)

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi