Sebestyén: vb helyett olasz bajnokság

Munkatársunktól
2010. 04. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár tavaly év végén az érintettek szinte kész tényként tálalták, hogy a már a Moto2-ben induló Talmácsi Gábor mellett lesz még egy résztvevője az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságnak, mert a 125 kcm-ben Sebestyén Pétert a negyedik futamtól kezdve viszontláthatjuk a rajtrácson, tegnap hivatalossá vált: a fiatal versenyző bemutatkozására többet kell várni. Sebestyénnek az első három versenyt azért kellett volna kihagynia, mert a vb-indulás egyik feltétele a 16. életév betöltése, ami esetében május 16-án következik be, így még előtte a jövő, de idén nem indulhat a gyorsasági-vb-n. „A Faster Management minden megtett annak érdekében, hogy Péter már idén állandó versenyzője legyen a gyorsaságimotoros-vb-nek. Jóllehet Talmácsi Gábor partnerei Pétert is biztosították támogatásukról, sajnos a rendelkezésre álló keret nem volt elegendő a vb-n való részvételhez” – áll Talmácsi Gábor menedzsmentjének tegnapi közleményében.
Sebestyén számára azonban a szezon nem úszott el, az Ellegri Racing Teamtől kapott lehetőségnek köszönhetően a hét futamból álló olasz bajnokságban elindulhat. Talmácsi és menedzsmentje támogatását továbbra is élvezi az ígéretes versenyző, aki mindenesetre fiatalon szembesülhetett azzal, hogy a technikai sportokban nem minden a tehetség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.