Soha nem volt olyan egyértelmű és széles a győztes párt támogatása, mint most – méltatta Sólyom László a Fidesz győzelmét az Országos Választási Központban még vasárnap éjszaka. Hozzátette: ez a bizalom óriási felelősséget ruház a győztes politikai erőre. Az államfő megköszönte a választóknak a magas részvételi arányt, s az órákig várakozók kitartását. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy az emberek tisztában voltak a döntés óriási jelentőségével. Aláhúzta: a demokratikus akaratnyilvánítás megtörtént, és ez fogja meghatározni Magyarország következő négy évét. Az államfő beszélt arról is: soha nem fordult elő a rendszerváltás óta, hogy a győztes párt ilyen egyértelmű és széles támogatást kapjon. – Ez a bizalom a győztesre óriási felelősséget ruház, de óriásiak a feladatok is – világította meg az államfő. Sólyom László szerint mindaz, amit az emberek a választástól vártak, csak akkor következik be, ha ők is közreműködnek, azaz „továbbra is ugyanilyen elszántsággal, ugyanilyen minden erő bedobásával és türelemmel vesznek részt a feladatok megoldásában”, illetve ha „a most megválasztott parlamenttel és majd a felálló kormánnyal együtt akarják újjáépíteni Magyarországot”.
A Napi Gazdaság tegnap egyébként azt írta, az új Országgyűlés egyik legsürgetőbb feladata az államfőválasztás lesz, mondván, Sólyom ötéves mandátuma június 7-én jár le. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője nyomban cáfolt: az államfői felhatalmazás augusztus 5-ig szól.

Szülő árulta az Elf Bart az iskolában