Szavazatokért ingyenebéd

Ingyenebéd járhat azoknak az „okosan szavazó” szegedieknek, akik a „város érdekében” a két szocialista jelöltre, Ujhelyi Istvánra és Botka László polgármesterre adják le második fordulós szavazatukat. Az egyik, meleg étel házhoz szállításával foglalkozó vállalkozás legalábbis erre buzdítja a zömmel nyugdíjas megrendelőket.

Munkatársunktól
2010. 04. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy meleg étel házhoz szállításával foglalkozó szegedi vállalkozás akciójáról a kifőzde egyik ügyfele értesítette lapunkat. Az ételhordós szolgáltató cég munkatársai a kiszállított ebéd mellé egy üzenetet is mellékelnek, nevezetesen azt, hogy a város érdekében „okosan kell szavazni” vasárnap. Úgy tudjuk, a választási felkészülés időszakában az ebédkihordók kopogtatócédulákat is gyűjtöttek a két szocialista politikusnak. A kifőzde konyhájának névtelenséget kérő munkatársa pedig arról számolt be, hogy a két forduló közötti hét végén is folyamatosan kellett dolgozniuk, jóval több adag ételt főztek, mint amennyit máskor. Ennek okairól annyit árult el, hogy „vasárnapig etetni kell az embereket”. A cég az Ínyenc Mester ’97. Kft., amelynek vezetője a kiváló szocialista kapcsolatokkal rendelkező Galgóczi Zoltán. Őt azonban hiába kerestük.
Ujhelyi István tegnap Szegeden számolt be Botka Lászlóval együtt a város újabb nagyszabású kerékpárút-fejlesztéséről, de lapunkat jobban érdekelte az ételfutárokkal való esetleges együttműködésük.
Ujhelyi, mint mondta, azt sem tudja, melyik az az Ínyenc Mester ’97. Kft. Azt azonban nem tagadta, hogy ismeri „a Galgóczit”, de – bár erre vonatkozóan még csak egy apró utalást sem tettünk – rögtön hozzátette, hogy nem fizetett sem azért, hogy a kopogtatócédulák, sem pedig azért, hogy a voksok megszerzésében segítsen a vállalkozás.
Másfelől viszont tetten érhető némi kampánytevékenység a vállalkozás részéről: egy forrásunk arról beszélt, hogy akkor bontott szerződést az Ínyenc Mesterrel, amikor a vállalkozás alkalmazottja az ebéd mellé egy mikulásvirágot és egy doboz csokoládét is átadott, azzal, hogy „Ujhelyi István küldi”. A cég korábban támogatta a Szeged-Szőregen tartott idősek napja rendezvénysorozatot is. Ujhelyi éppen ebben a városrészben száll harcba az országgyűlési mandátumért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.