Terelőút

Lehet-e úgy élni, hogy az ember soha senkinek nem fontos? És vajon csoda-e, ha ezek után kibírhatatlanul viselkedik? A tizenötezer állami gondozásban élő gyermek között van néhány száz kamasz, akik még nem váltak bűnözővé vagy deviánssá, de a legjobb úton haladnak afelé. Számukra jelenthetnek mentsvárat a speciális nevelőotthonok. Itt nem büntetik, hanem gyógyítják őket. Megkapják a legnagyobb lehetőséget: esélyt a jobb életre.

Nehéz fiúk Fóton

Speciális gyermekotthonná alakítják a fóti Károlyi István Gyermekközpont területén lévő volt általános iskolát. „Az ide kerülő fiatalok sok esetben magukra és a környezetükre is veszélyesek, és az esetek többségében nem lehet sikeresen fejleszteni, kezelni őket hagyományos pedagógiai eszközökkel és körülmények között.” Ezzel a hírrel sokkolta a kisváros közvéleményét nemrég a Fóti Hírlap. Naponta 800-900 gyermek fordul meg az egykori gyermekváros területén működő intézményekben – például a nagy hírű népművészeti iskolában –, nem csoda tehát, ha a szülők megijedtek a hír hallatán. Noha joggal elvárhatták volna, sem a polgármester, Mádly Zsolt, sem a jegyző, Vargáné Leskó Erzsébet nem kapott a gyermekváros vezetésétől semmiféle hivatalos tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy milyen gyerekek kerülnek ide, illetve milyen feltételek mellett működik majd az intézmény. A fóti Károlyi István Gyermekközpont a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által működtetett intézmény, ezért hozhat a saját működésére vonatkozó döntéseket a fóti önkormányzat véleményének kikérése nélkül.
Az eddig általános iskolaként szolgáló épületet 152 millió forintos, elsősorban uniós támogatásból alakítják át harminckét olyan kamasz fiú számára, akiknél csődöt mondott minden megszokott pedagógiai módszer – magyarázta el Czikó Bertalan, a Károlyi István Gyermekközpont igazgatója. Kétágyas szobákban, nyolcfős csoportokban helyezik el őket, természetesen megfelelő szakembergárda felügyelete mellett. Személyre szabott, szintekre osztott terápiák során – Fóton elérhető lesz például a lovasterápia meg a kalandterápia is – igyekeznek a 12–18 év közötti fiatalokat önmagukért felelősséget vállalni képes, érett személyiségként visszailleszteni a társadalomba. Az intézményben két év tölthető el, a fiatalok ezután ideális esetben a családjukhoz költöznek haza, vagy abba az intézménybe, ahonnét ide kerültek. Ha időközben nagykorúvá válnának, utógondozást vehetnek igénybe. Az igazgató igyekszik megnyugtatni a fótiakat: a speciális gyermekotthonnak elektronikus ki- és beléptető rendszere, valamint saját belső felzárkóztató iskolája lesz. Az intézmény úgynevezett félzárt formában működik majd, ami azt jelenti, hogy csak azok a fiúk kapnak kimenőt, akiknek állapota ezt megengedi, és akik többszörösen bizonyították, hogy megbízhatnak bennük nevelőik. A speciális gyermekotthoni ellátás az egyik legdrágább ellátási forma, évente akár hárommillió forintba is kerülhet egy gyerek, de a speciális nevelés társadalmi hasznossága indokolja ezt a kiadást.

Otthon is mindig elhúzza? – kérdezi kelletlenül az anyányi kamasz lány a nevelőt, aki rendíthetetlen nyugalommal biztosítja róla, hogy de még mennyire! Ha felmosunk, a széket elmozdítjuk a faltól, úgy nyúlunk be a felmosóval. Megint valami, ami nekem kézenfekvő, de akinek senki sem mutatta meg, honnan is tudná.
Esztergomban vagyunk, a speciális gyermekotthonban, ahová súlyos magatartási és pszichés zavarok miatt sokszor önmagukra és környezetükre is veszélyessé vált 12–18 éves állami gondozott lányok kerülnek. Lányok, akik olyan családba születtek, amelyben nem volt szükség rájuk, vagy ahonnét veszélyeztetettségük miatt ki kellett emelni őket, majd kisebb lopásokat követtek el, a nevelőik nem bírtak velük – ahogyan sokszor a szüleik sem –, iskolát kerültek, szöktek, prostituálódtak, ide-oda csapódtak, kábítószereztek, adták-vették őket, láttak embert meghalni, és talán a stricijük volt az egyetlen, aki azt mondta nekik: szeretlek!
Mivel hazánkban tragikus mértékben leépült a pszichiátriai ellátás – ezen belül a gyermekpszichiátria különösen –, a pszichés kórképet mutató állami gondozott gyermekek is jobb híján speciális gyermekotthonban kaphatnak megfelelő ellátást. Jelenleg körülbelül 600-700 speciális szükségletű állami gondozott gyermek él az országban, de jó, ha felüknek jut megfelelő ellátás. Közülük 64 lány él Esztergomban, két évük van rá – nekik vagy a nevelőiknek? –, hogy egészséges énképű, reális célokat maguk elé tűző, a társadalomba beilleszkedni tudó emberek váljanak belőlük.
– Vagy sikerül, vagy nem – mondja Hegedűs Mária otthonvezető igazgatóhelyettes. – Mi mindent megteszünk, a siker azon áll vagy bukik, hogy amikor visszakerülnek eredeti környezetükbe, mennyire lesznek képesek kiállni azok mellett az értékek mellett, amelyeket mi adtunk nekik, és mennyire lesz erős a környezet esetleg ellenkező előjelű csábítása.
Itt nem csak az számít (igaz, ritka) sikernek, ha valaki érettségi vizsgát tesz. Az igazi eredmény az, ha innen kikerülve folytatja az iskolát, visszatérhet a vér szerinti családjához, később szépen neveli a gyerekeit, tisztességesen dolgozik, boldogságra képes ember lesz.
A kis körletben – rémesen hangzik, de mindenki így hívja a kétszobás, konyhás, étkezős, nappalis, fürdőszobás lakást, amelyen nyolc lány osztozik – ragyog a tavaszi napfény, meleg, barátságos színek, tágas hálószobák. Néhány évtizede még tíz ágy volt egy szobában, és mindenkinek 40 centis szekrénye. Most mind a négy ágy négy kicsi világ, macikkal, babákkal, kincsekkel.
Gyönyörűen megterített asztal várja az iskolából visszatérőket az étkező közepén. Ez nagyon fontos hely, aki ide ül, nem bánthat senkit, csak a saját érzéseit fogalmazhatja meg. A legtöbb esetben már az is nehézség ezeknek a kislányoknak, hogy folyamatosan egyes szám első személyben beszéljenek. Eddig ugyanis nemigen érdekelt senkit, hogy mi történt velük az iskolában, az pedig pláne nem, hogy ők hogyan érezték magukat.
Az egyik körletben már otthon van két kislány, egyikük a János vitézt tanulja, ötödikes. Ha egy kicsit szerencsésebb lett volna, világhírű modell lehetne. Figyelem, ahogy beszél: mély, füstös hang, sötét fahéjszín bőr, erős arccsont, csodálatos mandulavágású szemek, és olyan szép formájú száj, amilyet még életemben nem láttam. Egész lényéből süt a lusta, álmos bujaság – pedig csak kislány. Sajnos erre nemcsak én figyeltem fel, ennek a gyereknek már múltja van, de ő csak attól retteg, nehogy a lopásai miatt büntetést kapjon, és elhelyezzék innen. Az igazgatóhelyettes asszony int a fejével: nem viszik el innen!
„De hát ez egy zárt nevelőintézet, ahonnét csak felügyelettel mehetsz ki, ahol minden percedet felügyelik!” – mondom a gyereknek, mire ő rám emeli gyönyörű szemét: „De itt szeretnek!”
Eddig csak a kishúgát szerethette, de őt már évek óta nem látta. Állami gondozásban van ő is, csak egy fénykép maradt róla, ennek a kislánynak ez a gyűrött polaroid kép jelenti „a” kötődést. Anyja ki tudja, hol van, apja ismeretlen, eddigi helyein bántották a társai, hát elszökött, és szerzett pénzt, haverokat, ahogy tudott. Kissé raccsolva beszél, nagyon nehezen fejezi ki magát, ha mellőznie kell a trágárságokat és a szlenget. Arra kér, ne nevessem ki, de ő rendőr szeretne lenni, itt elvégezhet egy év alatt két osztályt, hátha sikerül!
Ül mellettünk egy másik kislány is. Ő is intézetről intézetre kallódott, anyukája Hollandiában, testvérei annyi helyen szerteszét, hogy követni sem tudom. Még csak 15 éves, itt két évig maradhat, de az a szíve vágya, hogy itt érje a nagykorúság. „Azelőtt mindig azt néztem, hogyan szökhetnék meg, most meg attól félek, hogy el kell menni innen, vissza a régi intézetbe.”
Közben megérkezik a többi túlkoros ötödikes, e percben csak heten vannak a csoportban. Nagy mellű, nagydarab nők, egymást taszigálják. „Hadd öleljem meg én is magát!” – mondják. Nagyra nőtt kisbabák, nekik volnának rendőrségi aktáik?
– Ha mi biztonságos környezetet teremtünk nekik, ők is levedlik a páncéljukat, és gyerekek lesznek. Lehet, hogy előtte sohasem lehettek azok – tűnődik Hegedűs Mária.
Speciális gyermekotthonba a megyei, illetve az országos szakértői bizottságok javaslata alapján kerülhet állami gondozott gyermek, többnyire addigra már pontosan felállított diagnózissal és többkilónyi aktával. Az otthon szakembergárdája részletes, személyre szabott tervet készít a gyermek neveléséről, ezt a tervet heti rendszerességgel figyelemmel kísérik, ha kell, módosítják. Ha szükséges, külső segítséget is igénybe vesznek, például rendszeresen járnak a Vadaskert Alapítvány gyermekpszichiátereihez, a szexuálisan bántalmazott kislányoknak pedig az Eszter Ambulancia segít. Sajnos rengeteg ilyen esettel találkoznak, mint ahogyan az sem ritka, hogy várandós lány kerül be, ezért aztán Esztergomban külön kabinetet szereltek fel, ahol élethű babák segítségével lehet felkészülni az igazi babával kapcsolatos teendőkre. A kismamák a hetedik hónapig maradhatnak, aztán anyaotthonba kerülnek.
Esztergomban egyfajta fokozatos nevelési rendszer segíti a beilleszkedést, ha a gyerek együttműködik, kedvezmények illetik meg. Az első két hónapban nem szabad elhagyni az intézetet, innen lehet nekiveselkedni a legmagasabb, az „önállós” fokozat elnyerésének. Az önállós kimenőre mehet a városba, és a szünidőt otthon töltheti, már ha van neki. Hegedűs Mária azt is nagy dolognak tartja, ha a szülők leülnek velük beszélgetni, még ha mentegetik is magukat, valamennyire mégiscsak felelősséget vállalnak a gyerekükért. A legnagyobb nehézség az, hogy mire a gyerek ide kerül, többnyire nagyon súlyos cselekményeket követett el.
A szakemberek munkája nagyon szoros napirendbe illeszkedik. A legtöbb lánynak már az is újdonság, hogy mindennap be kell ülnie az iskolapadba, itt nem lehet lógni, nincs hová. Szódáné Csathai Csilla, a belső iskola igazgatója végigvezet a tantermeken, amelyekben látszólag csupa kis angyal ül, és lesi a tanár szavát. Valójában itt mit sem ér a hagyományos poroszos pedagógia, hiszen sok évet veszített, sivár környezetben felnőtt, az esetek jó részében funkcionális analfabéta lányokat kell felzárkóztatni. Tehát minden egyéni módszert és furfangot be kell vetni. Működtetnek felső tagozatot és szakiskolát 9. és 10. osztállyal. A lányok elvégezhetik a gazdasszonyképző iskolát, illetve az intézmény kertészetében dolgoznak. Amit a kertben termelnek, az kerül az asztalukra. A cél az, hogy innen sikeres felvételit tegyenek a gyerekek abba az iskolába, ahová az eredeti környezetükbe visszakerülve járnak majd. Vannak slágerszakmák, mint például a felszolgáló- vagy a dajkaképzés.
A terápia egyik legfontosabb eleme a napi rutinteendők bevésése, a tisztálkodás, a rend, a közös étkezések, az agresszió kezelése, a tanulás. Azt is meg kell tanítani az itteni növendékeknek, hogy csak az elvégzett munkának és a bizalommal teli szeretetnek van gyümölcse. Hivatalosan ezt értékorientációnak, illetve motiválásnak hívják.
Nagyon fontos, hogy értelemmel teljen meg a szabad idő, a terápiás együttlétek közé beillesztett foglalkozások is többé-kevésbé kötelezőek. A lányok többsége cigány származású, van roma nap meg kisebbségi integráció, a fontos az, hogy lássák: vannak náluk is elesettebbek.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nagyon jól jártak ezek a lányok azzal, hogy ide kerültek… de mi lesz, ha nem lesz szép otthon, naponta kétszer zuhanyozás, számítógépes szoba, tévé, meleg étel, állami pénzen vásárolt szép ruha és kimenőn nyalt fagyi? Egy biztos: nagyon kevesen kerülnek ide vissza, és lássuk be, már ez is eredmény.