Tisztul a légtér, elhúzódik a káosz

Az európai repülőterek hetvenöt százalékán tegnap újra megindulhatott a légi forgalom, de a közlekedési káosz még sokáig tarthat. Magyarországon már megnyitották a légteret, a légi- társaságok azonban maguk dönthetik el, élnek-e a lehetőséggel. A hoppon maradt utasok visszakapják a jegy árát, vagy díjmentesen átírathatják más időpontra.

Hírösszefoglaló
2010. 04. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnapig az európai légtér hatvan százaléka már kitisztult a nemzetközi légtér-ellenőrző szervezet, az Eurocontrol adatai szerint. Az izlandi vulkánkitörés ezért a légi útvonalak nagy részén már nem veszélyezteti a repülés biztonságát – adta hírül az AP. A bejelentés nyomán a repülőterek háromnegyede lehetővé tette a gépek fel- és leszállását. Mivel azonban a tűzhányó változó intenzitással és irányba még mindig hamut pöfékel, nem könnyű kiszámítani, merre indulhatnak el és hol landolhatnak a napok óta veszteglő utasszállítók.
Magyarországon megnyitották a légteret, s az előrejelzések alapján egyelőre nem valószínű, hogy újra le kellene zárni.

*

A légterünkbe ugyan újabb hamufelhő érkezett, de ennek koncentrációja alacsony – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Hangyál Gyula, a HungaroControl légiforgalmi vezérigazgató-helyettese. Arról azonban a légitársaságok döntenek, hogy elindítják-e a járatokat. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy tegnap a járatok fele elindult, illetve megérkezett a Ferihegyre. A Malév elindította járatait a Közel-Keletre és a közeli országokba is. Felszálltak a Wizz Air, az Austria Airlines, a CSA és az El Al gépei is. Szilágyi Károly mégis azt tanácsolja, mielőtt bárki elindul Ferihegyre, mindenképpen tájékozódjon a légitársaságoknál a járatindításokról.
Az európai kép egyelőre igen változatos. Lengyelországban tegnap még teljes volt a légtérzárlat, Dél-Európa nagy részén azonban megszüntették a korlátozásokat. Bulgária viszont kivétel, ott minden légikikötő zárva volt. Norvégia délnyugati részén a korábban feloldott tilalmat tegnap újra életbe léptették, Nagy-Britanniában pedig, ahol a dél-angliai repülőterek keddi megnyitását tervezték, a szigetország felé tartó újabb hamufelhő miatt még várnak a döntéssel. Németországban tegnap délutánig meghosszabbították a légtérzárlatot.
Az országok fölött szálló újabb hamufelhő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerint sem ad okot aggodalomra. A WHO – szemben korábbi véleményével – tegnap azt közölte, hogy az európai légtérbe került vulkáni hamu nem jár egészségi kockázatokkal. Ismert, hogy a WHO még arra figyelmeztette a kontinens lakóit, lehetőleg ne időzzenek a szabadban, mert a szennyezés belélegzése károsíthatja a tüdőt.
n
Kifizetik a jegy árát. Fontos tudni, hogy a járatok törlése esetén az utasok – ha nem történt átfoglalás – jogosultak a jegy árának visszatérítésére, és ez független attól, hogy rendkívüli időjárási körülmény miatt nem utazhattak el. Ugyanígy kötelesek a légitársaságok díjmentesen étkezést és frissítőket felajánlani az utasoknak, s szállodai elhelyezésről is gondoskodni kell, ha egy- vagy többéjszakás ott-tartózkodás szükséges. Azaz a légitársaságok csupán kártalanítási kötelezettségük alól mentesülnek a vis maior miatt, más, az utasokat megillető jogokat biztosítaniuk kell – tájékoztatott a Közép-magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület.
Ezzel azonban nem ért egyet a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ). Normális esetben a járatok törlésekor valóban érvényben van a 261/2004-es rendelet. A jogszabály alkotásakor azonban feltehetőleg nem készültek egy ilyen – egész Európát, sőt a világot érintő – helyzetre – mondta lapunknak Molnár Judit, a MUISZ szóvivője. A tapasztalatok szerint a légitársaságok jelenleg annyit tesznek, hogy ingyenesen átírják a repülőjegyeket új időpontra, illetve visszatérítik a fel nem használt jegyek árát, az utazási irodák pedig ebben közreműködnek. Jelenleg az utazási társaságok folyamatosan egyeztetnek a hotelekkel a szállásdíjak elengedéséről, de nincs rá garancia, hogy minden esetben sikerrel járnak – mondta a szakértő, aki hozzátette: az egyik párizsi hotel a légzár ellenére is felszámolta a kötbért. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a vendégek vonatra is szállhattak volna.
Az utasjogokról szóló átfogó európai charta megalkotását sürgette Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő abban a hétfői nyilatkozatában, amelyet az izlandi vulkánkitörés miatti légijárat-törlések tanulságairól tett közzé – olvasható az MTI jelentésében. Szerinte a járattörlések „megmutatták, hogy percek alatt semmissé válhatnak a korábban tiszteletben tartott utasjogok”, hiszen a kellemetlen helyzetbe került utasokat a légitársaságok nem látták el kellő információval. A politikus kezdeményezi, hogy rendkívüli helyzetben minden utast kötelező legyen tájékoztatni, s alternatív megoldásokról szóló üzenetet küldeni mobiltelefonjukra.
Kitűnőre vizsgázott a hazai média, ugyanis a magyar közönséget sikerült pontosan informálni a rendkívüli helyzetről. A légtérzár feloldása után sem alakult ki tömegtumultus a repülőtéren, és csak azok tartózkodtak a terminálokon, akiknek valóban indult a járatuk – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Károly, a Budapest Airport Zrt. szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.