Tetten értek egy nyíregyházi férfit tegnap, aki több mint 18 ezer liter gázolajat csapolt le a Mol egyik nagynyomású csővezetékéből. A bűnügyi információk nyomán a vám- és pénzügyőrség (VPOP), a rendőrség, valamint a Mol biztonsági szolgálata által közösen szervezett akcióban fogták el a tettest. A férfi épp az üzemanyagot távolította el egy nagy teljesítményű szivattyú segítségével a megfúrt vezetékekből, majd azt egy föld alatti tartályba gyűjtötte a Nyíregyháza külterületén fekvő Sóstóhegyen. Nem messze a tett színhelyétől egy szintén tartállyal felszerelt VW Transporter várakozott. Feltehetőleg ezzel szállították volna tovább a lopott üzemanyagot – mondta lapunknak Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője.
Egyelőre azt vizsgálják, hogy mióta használták illegális tevékenységre a csapolóberendezést. Az elfogott férfi valószínűleg nem először szivattyúzott át vele gázolajat a föld alatti tartályba, s feltehetőleg voltak tettestársai is, akik a szállításban és értékesítésben segédkeztek. Azt azonban, hogy valóban többen vettek-e részt a bűntényben, a későbbi eljárásban kell majd tisztázni – tette hozzá az ezredes. A VPOP lopás miatt tett feljelentést, az eddig adatok alapján a gyanúsított legalább hatmillió forinttal károsította meg a Mol Nyrt-t.

Vörösnyakú úttörők, sátortábor, málnaszörp - így táboroztunk, amikor még igazi nyarak voltak