Török a hatalomra

Azt mondják, a politikus hatalomra tör. Milyen eredeti gondolat. Mint amikor azt mondják, a rendezés hatásvadász. Hát igen, a rendező hatásra vadász. A szobrász, a költő meg az író is. A politikus pedig hatalomra tör. V. Károly Németalföld ura volt, Spanyolország és a Nápolyi Királyság fejedelme, de a kis mohó Karcsinak (alig volt tizennyolc) ez sem volt elég: a hatalomra tört. Német-római császár akart lenni. Luxemburgi Zsigmond magyar királyként azzal ébredt, azzal hajtotta nyugovóra a fejét, és arról is álmodott, hogy császár akar lenni. És ez, szerintem, így van rendjén. Julius Caesar, a hun Attila, Batu kán és Rettegett Iván is a hatalomra tört. Mégis mind jó ember volt. Nem úgy értem, hogy melegszívű és figyelmes, hanem úgy, hogy jó vezető. (Rossz vezető, jó vezető, úrvezető, félvezető, félrevezető. A rossz vezető félrevezet. Ezt sem úgy értem, hogy becsap, hogy megvezeti a népet, hiszen minden vezető becsap, és megvezeti a népet, hanem úgy, hogy nem a helyes úton vezet. Mellékutakra, kihalt ösvényekre, zsákutcákba vezeti a közösséget, amely azzal bízta meg, hogy a legrövidebb, legcélravezetőbb utat lelje és mutassa meg. A rossz vezető lehet jó ember, de a jó vezető nem feltétlenül jó ember. Nem rossz, ha a jó vezető jó ember is, de a tapasztalat szerint ez tulajdonképpen mindegy. Lehet valaki elvetemült, kapzsi, erőszakos, lehet pedofil, púpos, olykor valóságos emberi rém – és még mindig lehet rátermett vezető. Mit tegyünk, így van ez. Az persze mindennél rosszabb, ha a bestiális, kapzsi és öntelt pozőr nem jó vezető, hanem csak bestiális, kapzsi és öntelt pozőr – vagyis szörnyeteg.)
Nyavalyoghatnék, hogy újabban túl sokat kell foglalkoznom politikával, holott a politika talmi, hazug és érdektelen. Hogy fantáziátlan és untat. Szoktam is nyavalyogni, pedig tudom, hogy nem lenne szabad, hiszen a politika nem jobb, nem rosszabb, hanem éppen olyan, mint az ember. Egyszerre kiszámítható és kiszámíthatatlan, rafinált és ostoba, egysíkú és sokszínű, örökké magát ismétlő és örökké változó – vagyis izgalmas. És a politika igenis mindenkit érdekel. Mindenki ért hozzá. Mindenki jobban csinálná, mint akire a szavazatát adta. A politika azokat érdekli a legjobban, akik nemcsak állítják, de el is hiszik, hogy őket nem érdekli. Utóbbiak barátaik és gyermekeik vérét is képesek kiontani, csak hogy bebizonyítsák, mennyire nem érdekli őket a politika. Mit tehetünk, így van ez. Valamelyik éjjel azt álmodtam, politikus vagyok. Miért tagadnám: jó volt. Mocorgott bennem valami, hogy ez nem az én világom, jobb szeretek én budai borkimérések orgonabokros kerthelyiségeiben ücsörögni, görög vagy andalúz kikötői kocsmákban vörösbort vedelni, Catullust, Lukianoszt vagy Thornton Wildert olvasni, kabócaüvöltéstől zengő olajligetekben, füstszagú paratölgyesekben barangolni. Ám a hatalom vonzása erős, hatása kábító, így hát álmomban sutba dobtam a kételyeimet, és tovább törtem a hatalomra. Mígnem egy éjszaka felhívott a legjobb barátom.
– Te a hatalomra törsz – mondta számonkérően.
– Mi tagadás – feleltem. – De tele vagyok jó szándékkal.
– Ne beszélj mellé – kötötte az ebet a karóhoz egykori barátom. – Te a hatalomra ácsingózol.
– Nem ácsingózom – igazítottam ki az ostoba embert. – Ragaszkodom hozzá. A pontos fogalmazáshoz. Az ácsingózik, akinek valamije nincs, de szeretné, hogy legyen. Nekem van. Csak hát a hatalom sosem elég. Több kell. Mindig több. Igazságos Mátyás király, igazságos karóba húzó Vlad, igazságos hódító Szulejmán is mesélhetne erről neked.
Szimpatikus voltam magamnak álmomban, mert hatalomra törtem, de tiszta eszközökkel törtem a hatalomra. Hazudtam ugyan, csaltam, loptam, ígértem fűt-fát, nem tiszteltem apámat és anyámat, megkívántam felebarátom feleségét, lányát, anyját, fiát, házát, kocsiját, cégét, kutyáját, végül a felebarátomat is, de mindezt nem élvezetből vagy gonoszságból tettem, hanem a szent ügy érdekében. Hogy még többet összekaparjak, ezáltal tovább nőjön a hatalmam, és a több hatalom birtokában még több jót tegyek. Ilyen egyszerű ez. Éreztem, hogy jó ember vagyok. Jó ember, jó úton. Mert mi a legtöbb, amit egy jó vezető adhat a népének? Önmaga. Egy nép, ha elhivatott vezetői vannak (legalább egy), csodákra képes.
– Álmodom? – kérdeztem magamtól.
– Ne félj, hogy felébredsz – feleltem magamnak álmomban –, nem álmodsz. Bizony, a te elgyötört népednek olyan szerencséje van, hogy téged megkaphatott.
Boldog voltam meg büszke, mert én aztán tudom, hogy a nép önmagában semmi, csak a massza, a halott sár, amelyből az avatott vezető teremtő akarata, erős keze hozza létre a művet. A jó vezető formálja a népet, majd mint tükörben, népében csodálja önmagát. A jó vezető örül, ha a nép szeme ragyog, ha fénylik a körme, ha a nép fogazata ápolt, lehelete üde és ánizsos, mint északi fenyőerdők gyantaillatú ájere. A jó vezető sz… rá, hogy mit akar a népe. A jó vezető úgy tesz, mintha nem sz… rá, pedig igenis sz… rá, mert tudja, hogy a nép nem tudja, mire van szüksége, ő viszont tudja: rá. Rá, aki tudja, mit akar ő, és mit a nép. (Az isten barma.)
Jó vezető voltam álmomban. Hogy disznó is voltam? Hát istenem. Hogy hol sárban henteregtem, hol meg a felebarátaim feleségeinek ágyában? Rémlik valami. Hogy piáltam, mint a kefekötő? Hogy szívtam is? Legyen igazatok. Nem tagadom, hazudtam is. Raboltam, paráználkodtam. Amit megláttam, azt megkívántam, és mindent megláttam, amit kívánni akartam. Mégis jó vezető voltam. Frászt! Dehogy azért, mert ügyesen titkoltam! Leplezni, hamisítani bonyolult dolog. Azért voltam jó vezető, mert vigyáztam, hogy ne feledjem az egyszeregyet, amit a fáraók, a nagy királyok, a született uralkodók mind tudtak: a nép így-úgy elvan vezető nélkül – a vezetőnek viszont nép kell. Minden hatalom alapja a föld, a víz, a levegő – és a dolgos nép. Jó, ha van templom, akadémia, pénz, paripa, fegyver, szoftver, de egyik sem nélkülözhetetlen. Ám a négy fő elem nélkül nem megy. Nép kell. Mit tehetünk, így van ez. Ez ad értelmet az egésznek.