Tudathasadék

Hazánk legtöbb baja abból adódik, hogy Gyurcsány a nagy nyilvánosságnak mondta el beszédeit, nem a pszichiáterének. Péntek délután is elsősorban önmagát értékelte (dicsérte), de szenvedélyes monológját országértékelőnek nevezte, amiből újfent csak az derült ki, a volt miniszterelnök súlyos önértékelési zavarokkal küzd. Hogy hozzá méltó, bravúros retorikai fordulattal éljek: zavart személyiség zavaros beszédet mond. Ez a jobb- és baloldalon egyaránt axióma értékű bölcsesség ezúttal is érvényesült. Talán ez az egyik oka annak, hogy a politikai elemzők jelentős hányada nem a beszéd tartalmával, üzenetével, céljával és várható hatásával foglalkozott, hanem sokkal inkább izgatta őket az a kérdés: az egykori kormányfő most milyen minőségben szónokolt? Úgy, mint egyszerű párttag, aki a kampány idején minden erejével és tehet(ős)ségével pártja lehető legjobb szereplését szolgálja? Mások inkább azt feltételezik, Gyurcsány már a párt élére történő visszatérését készítette elő, hozzáértők meglátása szerint: korábban, mint azt várni lehetett, s ahogy a józan ész (ravasz taktikai érzék) diktálná. A harmadik lehetőség, s ezt meglepően sokan pedzegetik minden irányból: a bukott, elárult, rútul cserbenhagyott miniszterelnök egy új, ma még csak formálódó, ám hamarosan alakot öltő baloldali erő önjelölt vezéreként bájolta el, ragadta magával kicsit éltes, hogy azt ne mondjam: öregecskedő, de ifjonti hévvel rajongó és lelkesedő táborát. A ma még csak politikai holnaputánra történelmivé váló eseményeket előre látó (bár megjósolni soha nem képes), független és elkötelezett szakemberek egyetértenek abban, hogy a választások után az MSZP-ben nagy ramazuri lesz. A részleteket illetően azon lehet vitatkozni, hogy a végeredménytől függetlenül a szocialista párt a választások legnagyobb győztese vagy vesztese lesz-é? Hiszen kizárólag hozzáállás, korszerű fogalommal élve: kommunikáció kérdése, hogy a Fidesz esetleges kétharmadát a szocialisták diadalának (mert mégsem lett háromnegyedük!) vagy csődjének minősítik-e, márpedig ha értelmes beszédet nem is, a kommunikációt nagyon szeretik haladó szellemű körökben. Ám ahogy a sikernek sok gazdája van, s a bajnak, kárnak nincs okozója, mindegy, hogy az MSZP nyertesnek vagy vesztesnek hirdeti-e magát, a hősök vagy felelősök szerepeinek kiosztása mindenképpen perpatvart szül, ami könnyen egy új baloldali erő, mondhatni: párt megszületéséhez vezethet. A „pártszakadás” kifejezésnek a baloldalon nincs értelme, 1989-ben sem szakadt ketté az MSZMP, hanem a múlt gyászos örökségét ledobva magáról MSZP néven megújult, de nem túlzás, ha azt mondjuk: újjászületett.
Mostanában meg sokan úgy vélik és várják, hogy az MSZP-ben lesz újjászületés, aminek Gyurcsány Ferenc lesz a levezetője, világra hozója és magzata is egyben. Aligha kétséges, minő rengeteget fog ebből profitálni az ország, hiszen legalább a reménye megmarad egy olyan gyors, látványos és mindenkit egyszerre boldogító fellendülésnek, amilyet az elmúlt nyolc évben volt szerencsénk megtapasztalni és élvezni.
Úgyhogy magunk miatt már nem is aggódnék, a mi jövőnkről a drága Fletó erejéhez mérten igyekszik gondoskodni, de mégis marad bennem egy nagy adag nyugtalanság: mi lesz majd a demokratákkal? Mert mint azt mindannyian kötelesek vagyunk tudni, a demokraták egyedüli és utolsó befogadó mentsvára az MSZP. (A Dávid Ibolya-, Demszky-, Retkes-féle olcsó hamisítványokat kéretik határozottan visszautasítani!) De hová állnak majd a néphatalom elkötelezett hívei, ha egyszerre több autentikus és kizárólagos demokratákat egybegyűjtő párt is leend? Szabad-e a jóravaló demokratákat ilyen súlyos konfliktushelyzetnek kitenni, nem okoz-e náluk is komoly személyiségzavart egy effajta kiélezett döntés kényszere? Megeshet, hogy a végén a maradék demokraták is a Jobbikra szavaznak, miközben továbbra is szimpatizálnak a jó Mesterházyval, de igazából a Fletót tartják mesterüknek.