
origo.hu
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
UD-per: folytatás szeptemberben. Egyelőre semmilyen eredménye nincs annak a polgári peres eljárásnak, amelyet Tóth János, az UD Zrt. volt vezérigazgatója indított Dávid Ibolya volt pártelnök és az MDF ellen. Az ügyben tartott tegnapi tárgyalás a felperesi és alperesi álláspontok ismertetésével telt, Pataki Árpád bíró ezek után úgy döntött, szeptemberre hív össze újabb tanácskozást. Tóth János azért kezdeményezte a pert, mert – állítja – az UD-ügyként elhíresült botránysorozat személy szerint neki, valamint az általa vezetett üzleti vállalkozásnak is jelentős károkat okozott. Dávid Ibolya 2008. szeptember 12-én állt sajtó elé egy hangfelvétel leiratával, amelyről később kiderült, hogy a Tóth és Csányi Sándor OTP-vezér közötti lehallgatott telefonbeszélgetésről készült. A beszélgetés alapján a pártelnök azt vélelmezte, hogy őt érintő titkos adatgyűjtés előkészítése folyt, amelynek hátterében Almássy Kornél, pártelnöki riválisa állt. Az UD. Zrt.-vel kapcsolatban később többször elhangzott az „árnyék-titkosszolgálat” és a „fideszes polip” kifejezés, amely Tóth álláspontja szerint ellehetetlenítette cége működését. A társaságot érintő számos eljárás egyike sem állapított meg olyasmit, amellyel a Dávid-féle hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után összefüggésbe hozták a céget.
Az MDF csúfos bukása és Dávid Ibolya ezt követő lemondása után kevesen gondolták volna, hogy vannak olyanok, akik komoly pártelnöki ambíciókat dédelgetnek, mégis úgy látszik: többen látnak fantáziát a pártban.
Az már korábban kiderült, hogy a fórum egyik korábbi emblematikus figurája, Gémesi György nem zárkózna el a visszatéréstől, és olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a háttérbe szorított „ős-MDF-esek” Hock Zoltánt el tudnák képzelni a pártelnöki székben. E törekvések a régi alapokon nyugvó megújulás igényéről tanúskodnak. Ugyanakkor a Bokros Lajos–Somogyi Zoltán páros által levezényelt irányváltás élharcosai is felvennék a Dávid Ibolya kezéből kiesett gyeplőt. Közülük Makay Zsolt országos választmányi elnök tűnik a legerősebbnek, legalábbis annyiban, hogy pozícióján keresztül meglehetősen kiterjedt párton belüli ismeretségi körrel rendelkezik. A politikus egy minapi sajtónyilatkozatában arról beszélt, több megyei elnök is megkereste azzal, lépjen ringbe a pártvezetői tisztségért.
Az MDF-ből olyan hírek is érkeznek, hogy Bokros Lajos teljes visszavonulását sem lehet biztosra venni, sőt még az sem elképzelhetetlen, hogy Herényi Károly szintén megméretné magát.
A párt elnöksége ma teszi meg az első lépéseket a tisztújító tanácskozás összehívására. Az MDF alapszabálya szerint az elnök nélkül maradt pártnak egy hónapja van arra, hogy kijelölje az utódot. Ezt csak a legfelsőbb döntéshozó szerv, az országos gyűlés teheti meg.
Ismét együtt Kulcsár Edina és Csuti – nagy nap volt a mai
Menczer Tamás: Elküldtem a 444-et a k…va anyjába, leszarom a sok köcsögöt!
Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!
Az Európai Bizottság megemelte a kalapját: megszünteti az eljárást Magyarországgal szemben
Tragédia Mandula Ádám és szerelme életében: elvesztették közös babájukat
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Sokan imádják J.Lo diétáját, végre egy étrend, amit a hétköznapi ember is követhet
Ukrajna az izraeli-iráni háború fő vesztese
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Ilyen nincs! A legnagyobb riválisát gyengíti a Ferencváros!
Xabi Alonso rögtön felforgatja a Real Madrid csapatát hátul a klub-vb-n + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.