UD-ügy: megszüntetett nyomozás

Hírösszefoglaló
2010. 04. 24. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az UD Zrt. vezérigazgatója, Tóth János ellen haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt indított eljárást. A határozatot Futó Barnabás, Tóth ügyvédje tegnap kapta meg. „Örülök, hogy ezzel Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának az utolsó UD Zrt.-ügyben indított eljárása is megszűnt” – mondta lapunknak Futó Barnabás.
Az előzmény: Laborc idevágó korábbi – Szilvásy György titokminisztersége idején tett – feljelentéseit első és másodfokon mind az öt esetben elutasították az UDZ Zrt. és alkalmazottjaival szemben.
A brutális házkutatásokkal kezdődő, az úgynevezett adatgyűjtési üggyel összefüggésbe vont történetet annak idején a Fidesz úgy minősítette, mint amely Szilvásy előre felépített, koncepciós eljárási kísérlete az ellenzéki párt ellen. Ami a legutóbb kudarcba fulladt eljárást illeti: Tóth Jánost még tavaly szeptemberben hallgatta ki az NNI gyanúsítottként, mert a feljelentés alapján elrendelt házkutatáskor olyan eszközöket foglaltak le az UD Zrt. székházában, amelyről akkor a rendőrség azt állította: tartásuk engedélyköteles. Laborcék 2008. decemberben becsatoltak erről egy szakvéleményt is. Végül Futóék később becsatolt „ellenszakvéleménye” bizonyult helytállónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.