Elsősorban a föld- és vízkészleteink megvédését kell megoldani, s ha ez megvan, a munkahelyteremtésben nagyon nagy szerepe lesz a mezőgazdaságnak – mondta lapunknak Font Sándor, a Fidesz agrárszakértő képviselője a Koppány Nemzeti Bolthálózat budaörsi üzletének megnyitóján. A leköszönő kormány hihetetlenül nagy felelőtlenségének nevezte, hogy hagyta kialakulni azt az állapotot, aminek eredményeként immár több feldolgozott élelmiszert hozunk az országba, mint amenynyit kiviszünk. Hozzátette: mivel nem sok mindenünk maradt, amivel a magyar gazdaság fejlődését segíteni lehetne, talán az egyik fejlesztési motor éppen a mezőgazdaság lesz, amihez ráadásul nagyon jók az adottságaink is. Ezen lehetőségeket – tette hozzá – az elmúlt időszakban kevéssé vagy egyáltalán nem használtuk ki. Mint mondta, olyan balgaságot, mint hazánk, egyetlen más uniós ország sem követett el, vagyis csak mi tettük tönkre saját élelmiszerbázisunkat, így a magyar fogyasztók a külföldi érdekeltségű gyártók, illetve azok elosztórendszerének érdekeltségi körébe kerültek.
Sportnyelven fogalmazva saját pályán vertek meg minket a külföldi nagy élelmiszergyártók, amihez természetesen szükség volt az elmúlt években tapasztalt, a multinacionális cégeket erőteljesen támogató kormányzati szándékra is – mutatott rá Font. Véleménye szerint ebből a globalizációs tendenciából kellene visszalépni, s ha sikerül megerősíteni a regionális piacokat, úgy a következő tíz évben akár 200-250 ezer munkahely létrehozására is lehetőség lenne.
Kérdésünkre, hogy mely területeken képzelhető el a munkahelyteremtés, elmondta: a mezőgazdaság kézimunka-igényes területeiről van szó, mint például az állattenyésztés, a zöldség-, gyümölcstermesztés, a szőlőkultúra-fenntartás és a fóliás, üvegházas növénytermesztés. Ez a képviselő szerint csak az első szint lenne, amire alapozva újra fel kellene építeni az élelmiszer-feldolgozó rendszert. Rávilágított: olyan kisüzemi, családi gazdasági méretekben érdemes gondolkodni, amelyeknek biztosított a gazdaság által termelt alapanyag, és a helyi, illetve regionális megyei piacokat célozzák meg. Vagyis a Fidesz által elképzelt rendszer a helyben termelt élelmiszerek helyi lakosokhoz való eljuttatásáról szól. Font Sándor ezt kistérségi értékesítési modellnek nevezte, aminek bevezetésére – bár lehetőség lett volna rá – uniós csatlakozásunkkor, 2004-ben nem került sor. A képviselő szerint a modell komoly környezetvédelmi program is, mert ezzel az élelmiszert nem kell ezer kilométereket szállítani és mindenféle módon csomagolni. Ráadásul – tette hozzá – a sok a küllemet, állagot és ízt javító „E” kezdetű anyagot meg guargumit sem kellene belekeverni az élelmiszerekbe.
Mint fogalmazott, a feldolgozóipar felvázolt irányú fejlesztésének előmozdítása kikerülhetetlen, hiszen amíg a hazai mezőgazdaság csak alapanyagot termel, addig ki lesz szolgáltatva egy „kereskedő neppercsoportnak”, a feldolgozóipari monopóliumoknak, amelyek szinte kivétel nélkül külföldi tulajdonban vannak. Ehhez, mint mondta, elsősorban a szabályozáson kell változtatni, mivel képtelenség ugyanazon feldolgozási, tárolási, piacra jutási szabályokat megkövetelni a helyi piacra termelőktől, mint a nagy exportőr cégektől. Font szerint ennek megváltoztatása leginkább csak szándék kérdése.

Vörösnyakú úttörők, sátortábor, málnaszörp - így táboroztunk, amikor még igazi nyarak voltak