Új evangelizáció Máltán

Személyes találkozón fogadott XVI. Benedek pápa Máltán olyanokat, akiket fiatalkorukban egyházi személyek zaklattak, s utazása előtt arról beszélt: „Málta szereti Krisztust, aki szereti egyházát, még akkor is, ha testét megsebeztük bűneinkkel.”

Hírösszefoglaló
2010. 04. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szent Pál nyomában. XVI. Benedek pápa a szigetre Szent Pál nyomában zarándokolt el, aki Kr. u. 60-ban itt szenvedett hajótörést. A majd kétezer éves esemény nyomot hagyott Málta életében, a partraszállás öblét is Szent Pálról nevezték el. A máltai lapok tegnap kiemelten foglalkoztak azzal, hogy az izlandi vulkáni hamu miatti európai repülési gondok ellenére a pápa gépe rendben el tudott indulni Rómából La Vallettába, s a visszaúton is menetrend szerint indult az Air Malta járata. (S. L. S.)


Málta egyetlen látogatója sem mehet el szó nélkül a helybéli emberek elkötelezettsége, a hit böjti megnyilvánulásai vagy a templomok és szentélyek gyönyörűsége mellett. Ezt az ajándékot másokkal is meg kell osztani, s hangsúlyozni kell – mondta XVI. Benedek pápa Máltán, nyugati hírmagyarázók azonban csalódottan fogadták, hogy semmi módon nem említette a hetekkel ezelőtt kipattant egyházi zaklatások ügyét. A katolikus egyházfő ugyanakkor – bár előzőleg valószínűtlen volt a találkozó megszervezése – leült beszélgetni azzal a nyolc személlyel, akiket bevallásuk szerint gyermekkorukban elhajlott papok zaklattak. A Di-Ve máltai lap beszámolója szerint a tárgyalások során a pápa láthatólag megrendült, imádkozott az áldozatokkal, és biztosította őket, hogy az egyház folytatni fogja az ügyek kivizsgálását, a vétkeseket pedig az igazságszolgáltatás elé állítja. Egyikük, Lawrence Grech a megbeszélés után arról nyilatkozott, hogy úgy érzi, meggyógyult a pápával való találkozás hatására, a huszonöt perces közös ima során mind a nyolc áldozat elsírta magát. A Vatikán hivatalosan közölte, a mostani találkozó jelzi az egyház elkötelezettségét az ügyek tisztázására. A nyugati sajtóban Grech sokat szerepelt, lévén az egyetlen identitását felfedő azok közül, akik a pápával való találkozást kérték. Előzőleg azt mondta, várja a pápa bocsánatkérését, hogy az egyház ezen szomorú időszakát le lehessen zárni.
George Abela máltai elnök a pápát fogadva arról beszélt, hogy a több európai országban tapasztalható profán világnézet az embereket arra indítja, hogy laikusok, sőt keresztényellenesek legyenek. A sziget érseke, Pawlu Cremona új evangelizáció szükségességéről ejtett szót a pápai látogatás első napján. Szerinte a társadalom megváltozott, ezért az egyháznak is meg kell vizsgálnia önmagát, s az evangelizáció új lehetőségeit kell keresni. „Nem ragaszkodhatunk a megszokott modellhez, hanem vissza kell térnünk az eredethez, ahogy az Apostolok cselekedeteiben le van írva. Egy olyan egyházhoz, amely elég szerény ahhoz, hogy elismerje tagjainak hibáit és bűneit, de elég erős, hogy bízzon a Szentlélekben” – mondta Cremona érsek. Az esős idő ellenére hatalmas tömeg vett részt a pápai szentmisén La Valletta belvárosában. A felmérések szerint a mediterrán szigetországban a lakosság mintegy 98 százaléka vallja magát katolikusnak, egyúttal Málta hivatalosan is katolikus állam.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.