Tegnap megkezdődött a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntője Székesfehérváron. Itt harmadszor zajlik e sportesemény, de a korábbi két alkalommal távozott a trófea, 1988-ban a ZTE, 2004-ben pedig a Kaposvár vitte haza. A kétszeres kupagyőztes (1999, 2000) Albacompnak mégis megérte ötmillió forintot áldozni a házigazdaságért, de hogy mennyire, az a tegnapi első elődöntőn azonnal kiderült. Ugyanis a sorsolásnál sikerült kikapni a bajnoki alapszakaszt utcahosszal megnyert, s most is favoritnak számító ZTE-t.
A bajnoki alapszakasz során idegenben 89-86-ra, otthon pedig 88-87-re nyert a ZTE, ennek alapján parázs és szoros küzdelemre volt kilátás az esélyesek elődöntőjében. S ez tökéletesen meg is valósult. A vendégek amerikai triójának – Hinnant, Watson, Wilson – tagjai a héten sérüléssel bajlódtak, de ettől még a kezdőben kaptak helyet. Az első negyed 21-20-as Albacomp-vezetéssel zárult Simon Balázs kései triplájának köszönhetően, s bár aztán a hazaiak megugrottak 26-20-ra, a nagyszünetig elolvadt az előny (43-43). A harmadik játékrészt a Zalaegerszeg zárta kissé jobb pozícióban (57-58), így a döntés a legvégére maradt. Kámán, a ZTE magyar kulcsembere ezúttal nem brillírozott, néhány honfitárs (Trepák, Baki, Gáspár) viszont részben átvette a szerepét. Jellemzően éppen Gáspár hármasával ugrottak meg 76-70-re a vendégek, az utolsó kosarat pedig Trepák szerezte, amellyel kialakult a legnagyobb különbség, s egyben a végeredmény (72-80). Zalaegerszeg a labdarúgók szerdai villantása után újabb Magyar Kupa-döntős csapatot ünnepelhet.
A másik elődöntőben: Falco– Sopron 104-99 – hosszabbítás után, így ZTE–Falco döntő lesz.

„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről