Ukrán felajánlások

Székely Gergely
2010. 04. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dmitrij Medvegyev orosz államfő a május 17-re beütemezett ukrajnai látogatásának időpontját megváltoztatva, már szerdán – ezúttal negyedik alkalommal – találkozni akar ukrán kollégájával, Viktor Janukoviccsal. A látogatás státusa és helye ugyan még nem ismert, de arra valószínűleg Harkovban kerül sor, s központi kérdése vélhetőleg a gáz lesz. Kijev ugyanis 4 milliárd dollárral szeretné csökkenti évi gázvásárlását, hogy olyan költségvetést fogadhasson el, amely megfelel az IMF követelményeinek.
Az éppen Brazíliában tárgyaló Dmitrij Medvegyev pénteken maga is megerősítette, hogy jövő héten találkozni fog Viktor Janukoviccsal, aláhúzva, hogy az utóbbi időben valóban gyakoribbakká váltak a két ország vezetői közötti találkozások. „Tudják, hiányérzetünk van egymás nélkül, és ez nem rossz”, állapította meg, hozzáfűzve, hogy kész ukrán kollégájával „minden, a kétoldalú kapcsolatokat érintő aktuális és kiemelten aktuális kérdést” megvitatni, beleértve a gázár csökkentését is. Ez a kérdés ugyan rendezett, de az ukrán partner kérésére, figyelembe véve az ország gazdaságának meglehetősen nehéz helyzetét, Oroszország nem zárkózik el ennek megvitatása elől sem.
A gázár csökkentését a közelmúltban lezajlott kormányfői találkozón Vlagyimir Putyin is lehetségesnek tartotta, de csak abban az esetben, ha Kijev képes kompenzálni számukra az ebből eredő veszteségeket. Nos, a Kommerszant-Ukraina gazdasági lap a miniszteri kabinetből eredő hírre hivatkozva úgy tudja, hogy Kijev a gázár csökkentéséért cserébe egyebek között föld alatti gáztározóinak bérbevételét akarja felajánlani Moszkvának. Mint ismeretes, a gáztározók közel 80 százaléka Ukrajna nyugati határai közelében van. Befogadóképességük 25,6 milliárd köbmétert tesz ki, s azokból naponta 240,4 millió köbméter gázt lehet vételezni. Ugyancsak a felajánlások között szerepel két – egy és öt évre szóló – szerződésnek az aláírása az ukrán atomerőművek fűtőanyag-ellátásáról, valamint a zaporizzsjai atomerőmű két energiablokkjának orosz hitelből és orosz technológia alapján történő megépítéséről szóló megállapodás, azzal, hogy azoknak paritásos alapon a Roszatom is tulajdonosa lehet.
Mindemellett Ukrajna hajlandó ismét orosz tulajdonba adni a kremencsugi kőolaj-finomítót, s kezességet vállalni az orosz befektetések biztonságát illetően.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.