Vádemelési javaslattal küldte tovább a a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Gárda elleni nyomozás iratait tegnap az ügyészségnek. K. Róbertet, a Magyar Gárda főkapitányát és két társát egyesülési joggal való visszaéléssel és törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással gyanúsítják – adta hírül tegnap a Police.hu internetes oldal.
A rendőrségi közlemény szerint az eljárás során több mint száz tanút hallgattak ki, mások mellett a Magyar Gárda Egyesület alapító tagjait, akik közül többen már kiléptek a szervezetből, mert az jelentősen eltért eredeti céljaitól. A rendőrség megállapította, hogy a gárda katonai hierarchia alapján, parancsuralmi rendszerben működött, nyíltan vállalt célja a rendfenntartás a rendőrség mellett vagy helyett, az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly július
2-án oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet. Az első- és másodfokú ítélet szerint az egyesület hívta életre a Magyar Gárdát, amelyen keresztül kifejtette törvénysértő tevékenységét, például a felvonulások, erődemonstrációk szervezésével.

Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár