Vasárnap, együtt

Az utóbbi években megtanulhattuk, hogy a politikai ciklusok – sajnos – olyanok, mint a gyorsvasút szakaszai: ha rádöbbenünk, hogy rossz az irány, menet közben akkor sincs kiszállás. De most az állomás következik! Vasárnap szavazunk. Magyarországon mindenki tudja, hogy az elmúlt időszak rossz volt, s hogy a kormányzás miatt volt rossz. Mindezt az is tudja, aki az ellenkezőjét állítja. Akikre a választói akarat a közvagyont bízta, hatalmas tételekben lopták el a közvagyont. Ömlött a pénz kamupályázatokra, haveroknak intézett közbeszerzésekre, közbeszerzés nélkül kiadott munkákra, tanácsadásokra (ilyen hülye kormányt, ennyi tanácsadóval még nem látott a világ); irdatlan összegek cseréltek gazdát reklámszatyrokba, aktatáskákba, nokiás dobozokba gyűrve. Az elmúlt években morogtunk és tiltakoztunk ez ellen; most tehetünk is ellene.
Az elmúlt években morogtunk és tiltakoztunk, hogy nincs pénz kiváltani a gyógyszert, kifizetni a tanszert, befizetni a számlát. Mondogattuk mérgesen, hogy a kis iskolák bezárnak, a nagyok ellehetetlenülnek. Hogy a nógrádi gazdák kiszaggatják a málnát, a szabolcsiak fillérekért kínálják az almáskertjeiket, és számos állattenyésztő öngyilkosságba menekül a csőd elől. Hogy az emberek, jaj, adózókból adósokká lettek, elárverezi a bank a házukat, és nem segít rajtuk senki. Hogy a kisvállalkozóknak, akik dolgozni szeretnének, ki kell rúgniuk az alkalmazottaikat, míg az állam százmilliárdokat juttat a multiknak. Mondtuk, mondtuk. Ide gyűltünk, oda gyűltünk. És nem mentünk semmire. De vasárnap tehetünk valamit, együtt.
Ja, és jajgattunk, hogy zuhan a közmorál, meg hogy az aktuális magyar kultúra moslékosvödör; s hogy ami a köztelevízióból árad, egyrészt hazugság, másrészt gagyi; hogy minél roszszabb a tömeg- és magánközlekedés, annál drágább; hogy az orvosok nyugatra tántorognak, s mire a várólistáról műtőbe kerülnének a betegek, meghalnak; hogy már a gyerekek is ölnek, hogy a rendőrség korrupt és tohonya, s hogy az elmaradott vidékeken – melyik vidékünk nem elmaradott? – tömegek lopják a veteményt, a gyümölcsöt, a tyúkot és a napot. Jajgattunk, panaszkodtunk, s a legkisebb változást sem tudtuk elérni. De a történelemben – ami aktuálisan a politikai helyzet – adódnak kegyelmi pillanatok. Most, vasárnap, tudunk változtatni.
Évek óta látjuk, hogy a szélsőséges MSZP–SZDSZ-es politikára legalább olyan szélsőséges reakció születik. Életre kelt az olykor náci-hungarista jegyeket mutató gólem, akinek szájában az igazság is hazugsággá lesz. Hazaszeretetről beszél, de nem a szeretet, hanem a gyűlölet hajtja, ez a ragályos téboly, ami az embert uniformisba öltözteti, és a szájába vad jelszavakat ad. Ez a szörny az MSZP–SZDSZ-kurzus műve. Most vasárnap ezt a szörnyet is megfékezhetjük, együtt.
S akinek nincs kedve szavazni, mert az elmúlt években az egész politikum iránt bizalmatlanná vált, vagy mert nem tudja, a legesélyesebb párt mit akar – én megértem. Magam is civilebb vagyok annál, hogy egyszemélyes, óriás hatalmi struktúrákért rajongjak. De a választási küzdelem nem a sötétség és a világosság, hanem politikai irányzatok közt zajlik. Amit az MSZP és az SZDSZ képviselt – az MDF közreműködésével – iszonyú kárt okozott. A Jobbik programszövege mögött sötét árnyék lapul. A Fidesz egyszer már kormányzott, s akkor tényleg jobb volt minden. Úgyhogy azt mondom: ikszeljünk és reménykedjünk – mindannyian!