Idestova három hónap telt el, hogy Bajnai az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva úgy jelölte ki Verest, hogy az alelnöki posztra régiós alapon számíthat Magyarország, így az új kormány nem is hívhatná haza később a szocialista kinevezettet. Már amennyiben kinevezik. Erre azonban úgy tudjuk, egyre kisebb az esély, mivel a hónapok óta tartó meghallgatások és az angol nyelvű vizsgáztatások ellenére a mai napig nincs hír a szabolcsi szocialista vezető sikeréről. Lapunk megkereste az ügyben az EBRD londoni központját és hazai képviseletét, ám egyik helyen sem adtak felvilágosítást arról, jelenleg milyenek Veres esélyei a posztra. Mint mondták, a formális döntést legkésőbb május közepéig, a bank éves közgyűléséig hozzák nyilvánosságra, azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a meghallgatásokon nem a nyelvvizsga-bizonyítványt veszik figyelembe az EBRD szakemberei, hanem a tárgyalóképes tudás alapján döntenek.
Veres saját körzetében, Nyírbátorban 17,6 százalékos eredménynyel a harmadik helyen végzett a vasárnapi választásokon.
Továbbiak a 13. oldalon
Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!