Ha nem lesz kétharmad, könynyen az a hamis, de veszélyes látszat keletkezhet, hogy az egyébként óriási felhatalmazással bíró jobbközép kormány a szélsőjobb kottájából kénytelen fütyörészni – mondta a Heti Válasznak Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke szerint az MSZP az elmúlt hónapokban mindent megtett azért, hogy a szélsőjobboldali veszélyről cikkezzen a külföldi sajtó, lejáratva ezzel hazánkat. Kövér úgy véli, ebben a légkörben nem mindegy, hogy a Fidesz saját erőből tudja-e keresztülvinni a döntéseket. – Ha a Jobbik támogatása kellene, s ne adj isten, az a látszat keletkezne, hogy ellentételezést kell adnunk nekik, az az ország megítélésének ártana – jelezte. Az LMP-ről úgy nyilatkozott, a sokak által zöld selyempapírba csomagolt SZDSZ-nek nevezett párttal szemben él benne némi bizonytalanság. Szerinte a jövőben dől el, hogy az SZDSZ rossz, szélsőséges hagyományainak folytatói vagy a magyar liberalizmus megújítói akarnak-e lenni. A nemzetbiztonsági szolgálatokról azt mondta, azok átvilágítására, ésszerűsítésére lesz szükség, ugyanis a pártpolitika alá rendelték őket.
Megérkezett Miamiba Zelenszkij















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!