
origo.hu
„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről
Jövőre húsz verseny. A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone pénteken bejelentette, hogy a 2011-es szezonban az ideinél eggyel több, húsz futamra kerül majd sor, mert jövőre India is csatlakozik a sorozathoz. A 79 éves üzletember korábban azt mondta, új helyszínekre szeretné vinni az autósport elitkategóriájának viadalait, ezért néhány európai futam kikerülhet a versenynaptárból. „Nem dobjuk ki egyik pályát sem, sőt felkészülhetnek arra, hogy nemsokára 25 futamot rendezünk egy idényben” – mondta Ecclestone Sanghajban. A legtöbb istálló azonban nem tartja jó ötletnek a bővítést, mert a költségcsökkentés miatt már így is kevesebb munkatársat alkalmaznak, s korábban jelezték: a sűrű program és a gyakori utazás miatt arra kényszerülnek majd, hogy két különböző csapatot alkalmazzanak, amelyek váltani tudják egymást.
Bahreinben a spanyol Fernando Alonsót (Ferrari), Melbourne-ben a brit Jenson Buttont (McLaren), Szepangban pedig a német Sebastian Vettelt (Red Bull) intették le elsőként a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokág idei három futamán; s bőven akadnak jelentkezők, akik a hét végén a Kínai Nagydíjon tovább színesítenék a palettát. A pontversenyben vezető Felipe Massa (Ferrari) sorrendben második, harmadik, majd hetedik lett, és a brazil visszakanyarodna a pódiumra, miként a bahreini harmadik helye után két hatodik pozíciót elkönyvelt Lewis Hamilton (McLaren) is.
A britek két évvel ezelőtti világbajnokában az ausztrál és a maláj nagydíjon is több volt, mint amit kihozott magából és az autójából. Melbourne-ben a csapata eltaktikázta a versenyét egy plusz bokszkiállással, majd még Mark Webber (Red Bull) is kipöckölte a kavicságyba, Szepangban pedig az időmérőt szúrta el – várta, hogy elálljon az eső, de az még jobban rákezdett… –, s csak a 20. rajtkockából indulhatott.
Sanghajban azonban egyelőre Hamilton kedve szerint alakulnak a történések, mert az első két szabadedzés eredményei alapján tegnap ő volt a leggyorsabb, megelőzve Nico Rosberget (Mercedes), Buttont és a visszatérőként eddig – fogalmazzunk úgy – visszafogott teljesítmény nyújtó Michael Schumachert (Mercedes). A nap krónikájához tartozik még, hogy Alonsónak végérvényesen elfüstölt a bahreini időmérőn már amortizált motorja, Sébastien Buemi (Toro Rosso) pedig egy fékezésnél elhagyta az autójának első két kerekét. A futamig szerencsére ez is, az is pótolható.
„Magyarországon a kristály öl, nem a fentanil” – szakértő az Origónak a szigorított drogtörvényről
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Minden férfinak kell egy ilyen eszköz a nyárra – ennyiért sehol nem kapni
Christine Lagarde szerint harminc millió európai munkahely van veszélybe, de az euró fontosabb lehet a dollárnál, s ehhez már csak három dolog hiányzik
Magyar Péter nagyon bepöccent azon, hogy Szentkirályi Alexandra szóba merte hozni az ukrán alvilágot
Az Európai Unió beismerte, Magyarországnak végig igaza volt – eurómilliárdokat fizet ezért
Miért volt rossz tulajdonos Garancsi István? Cser-Palkovics András válasza
A lélegzetelállítóan szexi olasz tévés kőkemény edzésekkel marad bomba formában – galéria
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Óriási vihar tombolt Horvátország partjainál + videó
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Ukrajna az izraeli-iráni háború fő vesztese
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.