Komoly gazdasági károkat okozott a vulkáni hamu miatt elrendelt légtérzár. Az AP jelentésében az áll, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a légitársaságok vesztesége öt nap után meghaladta az egymilliárd dollárt. Bár a British Airways és több kisebb-nagyobb cég felvetette, hogy kieső bevételeik miatt a kormányzatoknak, illetve az uniónak kompenzációt kéne nyújtani számukra, az EU-nak egyelőre nincs egységes álláspontja a kérdésben.
A légi forgalom visszaesését az olajipar is megérezte. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) hétfőn közölt számításai szerint napi legkevesebb egymillió hordóval csökkent a repülőgép-üzemanyag iránti kereslet, ami a világ kerozinfogyasztásának mintegy egyötöde – közölte a hírügynökség. Közben egyre több vállalat jelzi, hogy a légtérzár komoly fennakadásokat okoz abban, hogy termékeiket eljuttassák ügyfeleikhez. A DHL áttereli a közútra a fuvarokat, de az Európán kívüli forgalomban 3-5 napos a késlekedés. A japán Fujitsu egyelőre nem szállít Európába személyi számítógépet, a Nissan pedig három gyártósort állított le. Hasonló lépésre kényszerült a BMW is – tudósított a Reuters. Panaszkodnak az európai vendéglősök is: fogynak a tengerentúli hal- és fűszerkészletek, a világ legnagyobb halászati cége, a norvég Marine Harvest átmenetileg visszafogja a lazachalászatot, mert fennakadások vannak az ázsiai és észak-amerikai kivitelben.
Az STR Global tanácsadó cég számításai szerint az április 11–17. közötti héten jelentősen megnőtt az egy szobára jutó bevétel az európai repülőterek körül lévő szállodákban: Frankfurtban 369 százalékkal, Brüsszelben több mint 100 százalékkal, Stockholmban 75 százalékkal. Budapesten ellentétes hatás érvényesül: Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke elmondta, mintegy 100 millió forint bevételkiesést okozott a légtérzár.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál