Közel 200 év inaktivitás után a közelmúltban működésbe lépett Izlandon, az Eyjafjallajökull gleccser alatt egy vulkán, emiatt tegnap Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában, Belgiumban, Dániában, Finnországban és Svédországban leállt a polgári légi forgalom. A tűzhányó vulkáni hamut lövell a magasba, a belőle kialakult felhőt a légköri mozgások a brit szigetek irányába, illetve onnan Skandinávia és Európa északnyugati térségei felé viszik tovább – adta hírül a BBC. Korábban konkrét esetek példázták, hogy a vulkáni hamutól leállhat a repülők hajtóműve, ezért szünetelt a légi forgalom. Nagy-Britanniában naponta 5500 járatot indítanak és fogadnak a repülőterek.
Világszerte összesen kilenc központban figyelik a vulkáni aktivitásokat. Az egyik ilyen centrum Londonban van, az Országos Meteorológiai Szolgálat onnan kapja az előrejelzéseket – tájékoztatta lapunkat Fodor Zoltán, a szolgálat munkatársa. Elmondta, több tényező együttes hatása – így például a széljárás, a magasság, a vulkán aktivitása – alakítja a hamufelhő mozgását, amely tegnap már Európa északnyugati fele fölé nyújtózott. Németország, Dánia, a skandináv országok és Párizs fölött is megjelent a hamu, több mint tízezer méteres magasságban, így a földről nem lehetett észlelni. Lezárták a lengyel légtér egy szakaszát is. A tegnapi helyzetkép szerint ma reggelig várhatóan nem éri el a felhő hazánkat – tette hozzá Fodor.
Izlandon gond nélkül közlekedtek a repülők, a fentebb említett európai országokban azonban kisebb-nagyobb fennakadások voltak a légi forgalomban. Még az Amerika felől érkező járatok is érintettek voltak: kerülőt kellett tenniük délre, ami késéseket okozhatott. Ferihegyen a Malév nyolc esti járatát törölte, hasonló lépésekre kényszerült több külföldi légitársaság is. A Budapest Airport közleménye szerint nálunk a porfelhő nem okoz gondot, de a járattörlések kihatnak Magyarország légi forgalmára is. Az utasoknak a repülőtérre való indulás előtt érdemes tájékozódniuk a légitársaságoknál. Szakértők szerint a vulkánkitörés napokig, de akár évekig is eltarthat.

Rejtélyes holttestet találtak, helyszínelők lepték el a környéket