Zenei felfedezések, bővülő repertoár

Tóth Endre
2010. 04. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Modern, egyben játékos karaktert sugároz az az igen színes kis prospektus, amely a Nemzeti Filharmonikusok 2010– 2011-es szezonját hirdeti. Az idény Zenei felfedezések címe egyáltalán nem meglepő, ha figyelemmel követtük az együttes repertoárjának folyamatos bővülését, amely Kocsis Zoltán fő-zeneigazgató széles látókörét dicséri.
Kovács Géza főigazgató az évadról tartott sajtótájékoztatón elmondta, idén még kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint tavaly, a színvonalat mégis tartják. Külön kiemelte az Erkel-év, a Liszt-év és a brüsszeli EU-elnökség megünneplését. Jeles eseménynek ígérkezik még Liszt Szent Erzsébet-legendájának vatikáni előadása is. A zenekar folytatja a Bartók Új sorozat lemezfelvételeit, valamint vidéki koncerteket is tartanak majd. Kocsis Zoltán drasztikusabbnak érezte az anyagi válságot, hiszen nem tudnak világsztárokat meghívni. Idén csak az „olcsóbb” vendégművészekből válogathatnak, de még így is szép a lista: Natalia Gutman, Gilbert Varga, s a fiatalabbak, akiket Kocsis külön kiemelt: Denis Kozhukhin, Sergej Krylov és Ingrid Fliter, hogy csak néhány nevet ragadjunk ki.
A huszonöt éves Nemzeti Énekkar karigazgatója, Antal Mátyás a múlt nagy eseményeiről beszélt, az ősbemutatókról, a fiatalításról és a széles repertoár kialakításáról. A Klemperer-bérlet ezúttal a kórus saját bérlete lesz, s olyan művek csendülnek majd fel, mint Berlioz Faust elkárhozása című drámai legendája, Verdi Requiemje, Sztravinszkij Menyegzője, Orff Carmina Buranájának zongorás változata és Mozart C-moll miséje.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.