Az elfelejtett terror

Röviddel a német újraegyesítés után a hajdani sachsenhauseni haláltábor közelében ismeretlen személyek csontvázaira bukkantak, amelyek a világháborút követő időszak olyan eseményeire, a szovjet hatalom gyűjtőtáboraira és a sztálini diktatúra áldozataira hívták fel a figyelmet, amit az NDK eltitkolt, az NSZK pedig elfelejtett. E tabutémát dolgozza fel Bettina Greiner most megjelent Az elrejtett terror – szovjet fogolytáborok Németországban című könyvében.

Közvetlenül a világháború befejeztével a náci terrort a szovjet zónában a sztálini terror követte. A később megalakult NDK területén tíz fogolytábort összefogó komplexum épült fel, és emberhez méltatlan körülményeivel tudatosan számításba vette a foglyok halálát. Sachsenhausen 60 ezer rabja közül 12 ezer vesztette életét. Buchenwaldban és Mühlbergben egyaránt hétezret tett ki a halottak száma. 1945 és 1950 között összesen 155 ezer férfi és nő szenvedte végig a megszállók kegyetlenségét, s közülük 55 ezren nem élték túl a fogva tartást.
Könyve első részében Bettina Greiner a motívumokat taglalva rámutat, az elsődleges cél mindazok elszigetelése volt, akik veszélyeztették a megszálló hatalom érdekeit. Az amerikai–angol–francia zónákban folyó nácitlanítás elve alárendelt szerepet játszott. A katonai bíróságok nem voltak tekintettel a német törvényekre, és kizárólag Moszkva előírásainak megfelelően ítélkeztek. Az úgynevezett ellenforradalmi tettek gyanúja már elegendő volt ahhoz, hogy a politikai ellenzék, az állítólagos nyugati kémek felett pálcát törjenek. A katonai bíróságok Bettina Greiner információi szerint 756 halálos ítéletet hoztak, s a fellelt jegyzőkönyvek 26 ezer személy elzárását bizonyítják. A vádlottaknak mindössze ötöde került katonai törvényszék elé mint náci háborús bűnös. Még alacsonyabb volt a köztörvényesek száma.
A könyv második része a fogva tartás megalázó körülményeivel foglalkozik. A letartóztatás, a vallatás és a per után kimerült, lelkileg megroppant áldozatokra a táborokban a nemzetiszocialistáktól átvett, hatalmi hierarchiára felépített osztályrendszer várt. A hitleri koncentrációs táborok német arisztokráciájának példáját a szovjetek is alkalmazták. A legtöbbször egyszerű bűnözőkből verbuvált felügyelők szadista hajlamaikat a védtelen foglyokon élték ki.
S hogy a szenvedés és az erőszak ezen emléke kitörlődött a köztársaság lakosságának tudatából, az feltehetően három történelmi eseménnyel magyarázható. Az 1953 júniusában Kelet-Berlinben kitört és a szovjet tankok leverte munkásfelkelés, majd a berlini fal felépítése és végül az újraegyesítés drámai fordulatai a háttérbe szorították a fogolytáborok áldozatainak emlékét. Ehhez járult még Bonn enyhülési politikája, amely célzatosan tette elhanyagolttá ezt a témát.