Kábítószer-fogyasztókat és -termesztőket fogtak el egy minapi, lakossági bejelentés alapján elrendelt akcióban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – jelentette a távirati iroda. A Sátoraljaújhelyre, illetve a Bodrogköz négy településére kiterjedő razzia után a rendőrök húsz embert hallgattak ki kábítószerrel való visszaélés miatt. A gyanúsítottaknál a droggyorsteszt minden esetben pozitív volt, a vizeletminták és a lefoglalt kábítószergyanús anyagok és tárgyak szakértői vizsgálata jelenleg is tart. Házkutatások eredményeképp házilag készített növényneveltetőt találtak egy sátoraljaújhelyi lakos padlásán lévő szekrényekben. A szigetelt, fűtött és megvilágított, speciálisan kialakított tárolókban cannabisbokrokat neveltek, a lakóházban pedig több növényi anyagmaradványra, ültetésre váró magokra, tápoldatokra, vegyszerekre és csomagoló- anyagokra bukkantak a rendőrök. Egy dámóci lakost a kábítószerrel való visszaélésen túl lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaéléssel is gyanúsít a rendőrség. Otthonában az ágyneműtartóban ugyanis távcsővel felszerelt kispuskát és több mint félszáz lőszert találtak.
Az ügyben érintett húsz év körüli férfiak és nők közül tizenötöt kábítószer-fogyasztással, míg ötöt kábítószer továbbadásával gyanúsítanak.
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!