Egy elfeledett 1956-os olimpikon

Vasárnap múlt tíz éve, hogy 2000. május 10-én elhunyt Csordás György háromszoros Európa-bajnok úszó. Egy az elfelejtett ’56-os, melbourne-i olimpikonok közül.
Már húszévesen válogatott lett, és az 1948-as londoni olimpián a negyedik helyen végzett az 1500 méteres gyorsúszásban. A dobogó harmadik fokára éppen honfitársunk, a 18 éves Mitró György állhatott fel előtte, helyette. Csordás később, amellett, hogy 15-szörös magyar bajnok lett, az 1954-es Európa-bajnokságon mindkét fő számát – a 800 és az 1500 gyorsot – megnyerte. Helsinkiben, 1952-ben 400-on és 1500-on sem alkotott maradandót, de Európa-bajnokként, korábbi Európa-csúcs-tartóként készült 1956-ban Melbourne-be, hogy ott végre igazán nagyot alakítson. A történelem azonban közbeszólt. Úszóinknak a már általunk is többször megírt nehézségekkel – csehszlovákiai edzőtábor, létesítményhiány, ebből fakadó aluledzettség, zaklatott felkészülés és utazás, de elsősorban az itthoniak és a haza iránti aggodalom – is meg kellett küzdeniük, és ez többüknek nem sikerült. Csordás Györgynek sem, akit fiatal felesége és kisgyermeke várta itthon – idegenben pedig a szabadság. Hosszas tépelődés után, ilyen lelki és fizikai állapotban hullott ki esélyesként már az előfutamban 1500 méteren, így esett ki a 4x200-as váltóval is.
Ebből a négyesből egyedül ő tért vissza Magyarországra, de a vízben már sohasem lett a régi, 1958-ban fel is hagyott az úszással. Két év múlva megszerezte az edzői képesítést, de nem jutott érdemi munkához, és amikor később Kolumbiába hívták trénernek, nem engedték ki. Miután belátta, hogy edzőként nem találhatja meg a helyét, eldöntötte, hogy jogász lesz, és igazi sportemberként ebben a „sportágban” is legyőzte az akadályokat.
Csordás Györgyöt 1982-ben Magyarország örökös úszóbajnokává választották – utólag elismerve, mennyire igaz, amit az angol Times írt még 1956-ban: „Sportszerű viselkedésük ámulatba ejtett mindenkit. A magyarok többet tettek az olimpiai eszméért, mint bárki más.”