Egy est az autistákról

Börcsök Enikő tizenhét éve tagja a Vígszínháznak, jelenleg játszik a Radnótiban is, és szerepet vállalt az Állomás című filmsorozatban. Egy szerencsétlen baleset miatt a május közepére tervezett önálló estjének bemutatóját július 9-re kellett halasztani. A Nemsenkilény autista emberek életéről mesél.

Milyen indíttatásból készített előadást az autistákról?
– Pár éve olvastam egy autista lány naplóját, utána sokat jártam egy székesfehérvári intézetbe, ahol a sógornőm ilyen emberekkel foglalkozott. Eredetileg az autisták világnapján akartam bemutatni a darabot Székesfehérváron, de nem sikerült. Orlai Tibornak köszönhetően végül Veszprémben találtunk helyet. Gyulay Eszter autista szerzők műveiből kiemelt részleteket szerkesztett össze hosszú monológgá. Egy embernek a sorsán keresztül szeretném bemutatni, hogy az autisták hogyan látnak minket. Arra keresek választ, kik is a fogyatékosok: mi, az úgynevezett normális emberek vagy ők, akiket fogyatékossággal bélyegeznek meg. Olyan képességeik vannak, amit mi soha nem tapasztaltunk. Az igazi nehézségük, hogy nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, nehezen tudnak kommunikálni. Mindezek ellenére tiszta gondolataik, filozófiai meglátásaik vannak a világról.
– Kiket akar megszólítani a Nemsenkilénnyel?
– Minden embertársamnak ajánlom. Elsősorban amiatt, hogy megpróbáljuk egymást elfogadni, próbáljunk nyitottabbak lenni a „másfajta” emberek iránt.
– Hogy készült fel erre a munkára?
– Szerencsém volt, hogy megismerhettem Prekop Csillát, aki autista gyereket nevelő családoknak segít elfogadni ezt a helyzetet, megtanítja őket az együttélésre. Sokat jártam fel hozzá a Vadaskertbe, ahol egy bentlakásos programot vezet. Napokat töltöttem el azokkal a családokkal, akik odaköltöztek erre az időszakra. Megfigyelhettem, hogyan élik meg a mindennapokat, megtanultam, hogy milyen rendszer szerint élnek: előre meghatározott napirendjük biztonságot nyújt nekik. Itt láttam, hogy milyen különösen viszonyulnak az autisták az időhöz, amelynek múlását is csak kártyák, képek segítségével tudják megfogalmazni. Ha nem tudják előre, hogy milyen feladatok várnak rájuk egy nap, elvesznek.
– A Nemsenkilény segíthet, hogy félretegyük az előítéleteinket?
– Az elfogadás már kifejlődött az emberekben. Inkább a megismerésükben segítünk. Még nagyon keveset tudunk az autistákról. Sok olyan család van, ahol a szülők esetleg nem ismerik fel, hogy a gyerekük autista, akiknek korai fejlesztésre lenne szüksége, hogy később be tudjon illeszkedni a társadalomba.
– A másságról szól az ön főszereplésével nemrégiben bemutatott Mindent anyámról című darab is, amely a spanyol filmrendező Pedro Almodóvar egyik nagy sikerű mozijának színpadi adaptációja. Menynyire hatott önre a próbák során az eredeti mű?
– Nem láttam a filmet, de nem is nagyon szeretem, ha a fantáziámat korlátozza bármi. Csak a darab bemutatása után néztem meg, noha előadásunk sok momentumában idézi a filmet. Nemcsak a párbeszédeit használtuk fel, de a díszletek is a filmben látható jelenetek másolatai. A darab rendezője azonban más keretek közé helyezte az előadást, a filmmel ellentétben minden, ami történik, az csak a fiú, Esteban képzeletében létezik. Manuela alakjában az anyaság megrajzolása a lényeg. A legfontosabb ember elvesztését kellett megfogalmaznom: sajnos nem vagyok anya, de ezt a hiányt más helyzetben többször átéltem már.
– Színházi pályafutását Kaposváron kezdte, néhány év után otthagyva a vidéki életet inkább a Vígszínházhoz szerződött. Sokszor hangoztatta, hogy ennél a társulatnál az összefogást, a közös gondolkodást szereti a legjobban. Ez ma is így van?
– Tizenhét éve vagyok a Vígszínház társulatának tagja, de még mindig van olyan kollégám, akivel nem játszottam együtt. Soha nem tapasztaltam ennél a társulatnál, hogy bárki áskálódna. Igazi csapatmunka az, amiben mi együtt dolgozunk. Hogy háromszor kaptam meg a kollégáim jóvoltából a Ruttkai-emlékgyűrűt, az is mutatja, hogy számítanak rám, hogy fontos lehetek nekik.
– 2004-ben rendezte meg a Hajnal lánya című darabot. Szeretne még hasonló munkát?
– Már nincs ilyen tervem. Ez is véletlenül talált meg. De rájöttem, nem az én szerepem volna a rendezés. Csakis játszani szeretek. Amikor nekem kellett dirigálnom a többieket, furcsa irigység lett úrrá rajtam, hogy nem én állhatok ott. De egy komoly, nagyjátékfilmes szerep hiányzik már az életemből.
– Milyen tervei vannak a következő évadra?
– Mészáros Márta szeretné megrendezni a Cabiria éjszakái című Fellini-film adaptációját, amelyben én játszanám a főszerepet, amit a filmben Giulietta Masina, Fellini felesége alakított. De ez még egyeztetés alatt van. Ősztől pedig a budapesti Trafóban tűzik majd műsorra Nemsenkilény-estemet.