Hárommillió idős ember országa

A modern és a posztmodern társadalmak folyamatosan leértékelik a múltat, a tapasztalatot, a történelmet. Csak a jelen és a közvetlen jövő számít, a ma és a holnap, a tegnap és a holnapután már nem létezik a percemberkék társadalmának. Ez a folyamat a margóra szorítja az idős embereket, párosulva az úgynevezett „nukleáris család” – a szülők-gyerek(ek) együttélésére korlátozódó kis család – elterjedésével, sőt annak is visszaszorulásával, a „szinglik” főként nagyvárosi társadalmának kialakulásával. A vidék még ideig-óráig ellenáll, Európában azonban már alig. Kontinensünk egyre inkább kiérdemli az évszázadok óta használatos „ó”, avagy „vén” jelzőket. A demográfiai tendenciák mindenütt az elöregedő európai társadalom rémképét mutatják távlati jövőképünkben, sőt már jelenünkben is. Ezzel szemben éles kontrasztot jelent az Európán kívüli világ, ahol – főként az iszlám társadalmakban, Észak- és Dél-Amerika államainak többségében, Afrikáról és Ázsiáról nem is beszélve – úgynevezett „népesedési bombáról” beszélünk.
Európa és benne Magyarország népességének erőteljes fogyása, a gyermekek számának csökkenése következtében egyre növekvő arányú az elöregedés. Ma Magyarország a hárommillió idős ember országa. Hamarosan ők kerülnek többségbe, ha minden úgy megy tovább, mint eddig. Mindez, párosulva a posztmodern társadalmak, a reklám, a tőzsde, a „fitnesz” gyors sikerre épülő, a kegyetlen versenyt normává emelő értékelésével, társadalmi és kulturális konfliktusok és problémák sokaságát jelenti. Dino Buzzati, a kitűnő olasz író már a hatvanas évek ifjúságideológiájával szembesülve megírta Hajtóvadászat öregekre című novelláját, amelyben fiatalok bandái halálos hajtóvadászatot indítanak a sötétedés után utcára merészkedő idősekre, mígnem egyik reggel a tükörbe nézve ősz, ráncos arcok néznek rájuk vissza…
Ez a sorsunk, és együtt kell élnünk vele. A gazdaság, a politika, a jog és a kultúra rendszereinek folyamatos átalakítása szükséges ahhoz, hogy lépést tartsunk a könyörtelen idővel. Az idős emberek léte ugyanis Magyarországon nem éppen paradicsomi. Szociális biztonságuk, emberi méltóságuk veszélyben van a társadalombiztosítás, az egészségügy, a közbiztonság, a foglalkoztatás és a közjavakhoz való hozzáférés egy sor területén. Aki nem főállású kereső, hanem nyugdíjból él, nehezebben fér hozzá a piacgazdaság fogyasztási javaihoz, de közvetlenebbül van kiszolgáltatva a gazdaság- és szociálpolitikai változásoknak, hiszen csökkenő munkaképessége miatt nem, vagy alig tud kiegészítő jövedelmekre szert tenni. Marad a fogyasztás korlátozása, vagy a felhalmozott javak felélése. Gyerekeik – ha vannak – ideális esetben támogatják őket, de van úgy, hogy nem tudnak, vagy nem hajlandók a segítségre.
Az idős ember jobban rászorul a jog védelmére, sőt még külön segítséget igényel ahhoz, hogy a jogszolgáltatást igénybe vegye, mint ahogy kapaszkodóra van szüksége a lépcsőn közlekedéshez. Legjobb neki, ha van lift, és nem kell kapaszkodni. Ilyen „lift” az Idősügyi Tanács, amely a kormány tanácsadó szerveként interdiszciplináris módon működve, különböző tudományterületek jeles képviselőinek, politikusoknak, minisztériumi hivatalnokoknak és képviselőknek, valamint az idős emberek civil szervezeteinek bevonásával elkészített egy idősügyi stratégiát, amelyet előző, politikailag igencsak polarizált, és közös hangot ritkán találó Országgyűlésünk lényegében egyhangúlag elfogadott 2009. szeptember 28-án. A huszonöt éves cselekvési tervet hároméves periódusokra osztották, amelynek első szakasza 2010 tavaszán, még a Bajnai-kormány alatt indult, de remélhetőleg az új, Fidesz vezette kormány folytatni fogja végrehajtását, hiszen ellenzékben megszavazta azt. A magyar idősügyi stratégia összhangban van az unió törekvéseivel; nemrég a nem kormányzati szervezetek európai szövetsége kezdeményezte, hogy 2012 az Európai Unió jóváhagyásával az aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás tematikus éve legyen. (A generációk közötti szolidaritás napja egyébként április 29. az EU-ban.)
A Magyar Köztársaság idősügyi stratégiája az aktív időskor elvére épül, az idős emberek számára olyan intézményes segítséget kíván biztosítani, amely minden tekintetben lehetővé teszi részvételüket a társadalom életében, biztosítja autonómiájukat, növeli anyagi és közrendvédelmi biztonságukat. Remélem, hogy ezt a vonzó és jól felépített programot az új kormány megvalósítja, és egy emberhez méltó öregkor elérését tűzi ki célul. Ennek a tegnap stratégiája és a ma politikája közötti hídnak a szerepére jómagam az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként 2010-ben idősügyi projektet indítottam el, amely részletesen, a gyakorlatban kívánja feltárni, hogy az idős emberek emberi méltóságával, joghoz jutásával kapcsolatosan milyen visszásságok merülnek fel ma Magyarországon.
Az idősügyi stratégia alapos helyzetelemzésre épült, és meghatározta azokat a negatív folyamatokat, amelyekkel szemben fel kíván lépni. Elemzései bemutatták az „időskori halmozottan hátrányos helyzet” kialakulását, amelynek fő tendenciái a következők.
Feminizáció. A demográfiai trendek régóta a nők hosszabb életkilátásait mutatják, akiknek jövedelme még mindig kisebb, mint a hasonló munkát végző férfiaké, s így kisebb nyugdíjra számíthatnak, elözvegyülten pedig vagy gyermekeik, vagy a köz támogatására szorulnak, jobban, mint a családban élő idősek.
Izoláció, elmagányosodás. A gyermekek számának csökkenése és a nukleáris család terjedése miatt az idős emberek egy része elszigetelődik családtagjaitól és a társadalom közösségeitől, ezáltal pszichikai és más problémák léphetnek fel, és beindíthatnak akár öngyilkossághoz vezető folyamatokat is – az öngyilkosok között a legtöbb az idős ember.
Hátrány. A fogyatékkal élők öregkora nehezebb, mint a társadalmi többségé, sőt sok esetben éppen idős korban bontakozik ki. A fehér és a más színű botok, a hallókészülékek, a szemüvegek, a tolószékek az idősebb generációk körében gyakoribbak.
Gettósodás. Nem annyira regionális értelemben, mint inkább „leépülő településrész vagy épület” értelmében az idősek által lakott házak, területek a kevésbé trendi, kevésbé ellátott vidékekre helyeződnek; az elöregedő környéket az új típusú szolgáltatások elkerülik.
Gazdasági, társadalmi és kulturális tőkeszegénység. A járadékok és juttatások értékének csökkenése az időseknél húsbavágó. Nehezíti a hozzáférésüket a szolgáltatásokhoz, amelyek például a mozgásban akadályozottak esetében létfontosságúak lehetnek, korlátozhatják az önálló élet lehetőségét, például az önálló élelmiszer-beszerzést, avagy a temető vagy az utolsó barátok, rokonok meglátogatását. Amit nem használsz – leépül. Ha nem beszélnek, nem vesznek részt közös cselekvésekben, nem kapnak és nem adhatnak szeretetet, akkor az emberek kulturálisan, mentálisan és fizikailag leépülnek. Generációk tapasztalatai, élményei és érzésvilága múlhat ki, reméljük, nem teljesen nyomtalanul. Ha nem segítik, segítjük az időseket például az infokommunikációs technológiák elsajátításában, akkor ők az elmagányosodó Gutenberg-galaxis utolsó lakóivá válhatnak.
Migráció. Nálunk még nem, de Európában már az idősügy egyik új, alapvető kérdése, hogy a fiatal éveikben szívesen látott, akár az anyaország rendszeres meglátogatására is képes migráns munkaerő idős korában a társadalombiztosítás, és teljes kapcsolatrendszere révén a befogadó országban reked, ahol még sincsen úgy otthon, mint a hazájában.
Nagy feladatot jelent a felsorolt negatív tendenciák ellensúlyozása. Tudatos politikával sikerülhet, olyan intézményfejlesztéssel, amely képes számot vetni a feltartóztathatatlannak tűnő demográfiai tendenciákkal. Van mit tanulni Európa nyugati részétől, ahol ezek a problémák korábban jelentkeztek és/vagy korábban kezdtek el beszélni róluk. Ki kell alakítani a saját utunkat, mielőtt a Sánta Ferenc Sokan voltunk című novellájából ismert rituális öngyilkosságnak, az ínséges időkben a lakoma után gázzal telített barlangba való önkéntes távozásnak szolgáltatnánk ki az elöregedő nemzet tagjait. A novellabeli nagyapa egy csirkecombot dugott el unokájának a lakomából – ne ez legyen a 21. század intergenerációs igazságosságának és kommunikációs közösségének a szimbóluma Magyarországon!

A szerző az állampolgári jogok országgyűlési biztosa