Az INPUT-ra benevezett különböző műfajú köztévés alkotásokat: játékfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs filmeket és tévéműsorokat meglehetősen szigorú szempontok szerint válogatják, így jelentős nemzetközi díjjal ér fel az, ha valakinek a filmjét az INPUT-on levetítik, és utána a résztvevők véleményt mondanak, vitatkoznak a látottakról.
A magyar köztévés produkciók közül a Hajónapló sorozatban Bodzsár Márk Levegőt venni című kisjátékfilmje és a Szabadlábon Zalában című sorozat egyik része került a fesztivál közönsége elé.
A magyar tévéjátékot egy olyan szekcióban vetítették, amely arra kérdezett rá, hogy egy köztévés alkotás meddig mehet el abban, hogy negatív főhősével azonosul. Az országjáró műsor pedig arra lehetett jó példa, hogyan lehet az ifjabb generációkat igényes, ám izgalmas műsorokkal leültetni a képernyő elé.
Egy másik szekció azzal foglalkozott, hogy egy fiatalkori öngyilkosság történetének bemutatásakor a köztévé meddig mehet el, nem lesz-e rossz példa az öngyilkos főhős története a fiatal nézők számára. A példa egy svájci film volt, amelyet egy fiatal nő készített azután, hogy élettársa húszévesen öngyilkos lett. A férfi saját élete utolsó heteit videóra vette, s a kazettákat társára hagyta a halálakor. Látjuk a húszéves fiút, ahogy a szobájában ül egy heverőn, és beszél az érzelmeiről, a gondolatairól, hihetetlen, hogy már nem él. A filmben megszólalnak a családtagok, barátok. Az összbenyomás az, hogy itt mindenki szenved, és nem lenne muszáj, hogy így legyen. A film jelen lévő egyik alkotója azt mondta, nem éreztek semmilyen bizonytalanságot azzal kapcsolatban, hogy ezt a filmet elkészítsék-e, bemutassák-e. Átadták egy prevenciós szervezetnek, hogy felvilágosítás céljára használja. Egy másik svájci filmet, magyar címe talán Az ütközés krónikája lehetne, végigsírtak még a tévések is. Két repülőgép 71 áldozatot követelő összeütközése utáni eseményeket dolgozták fel a svájciak kétféleképpen: dokumentumfilmben és játékfilmben. Az utóbbi alkotás megmutatta, hogy napjainkban milyen fontos műfaj a fikciós film, hiszen úgy lehet általa beszélni bűnről, mulasztásról, felelősségről, gyászról, hogy a legközelebbi érintettek első reakciója sem a viszonvádaskodás, a hárítás legyen, hanem a remény az irgalomra, a feloldozásra, a megtisztulásra. A fesztiválon többen is egyetértettünk abban, hogy szívesen látnánk ezt a filmet az MTV műsorán.
Az esti kerekasztal-beszélgetések egyikén a közép-európai köztévék rendszerváltás utáni „mcdonald’sizálódása” volt a téma, vagyis az, hogy ezeken a csatornákon a kulturális műsorok a késő esti műsorsávba szorultak. Túl sok biztatót nem hallottunk. Kivéve, hogy Lengyelországban hamarosan dokufilmcsatorna indul, és hogy a népesség mintegy nyolc-tíz százaléka rendszeresen néz dokumentumfilmeket még este tizenegy után is. Ötletként megfogalmazódott, hogy talán a nyári kulturális fesztiválokra települhetnének rá a köztévék, mert ezek a rendezvények érdeklik a fiatalokat. A litvánoknál arra is van példa, hogy az internetet és a Facebookot bevonják a tévéműsorok népszerűsítésébe.

Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség