Már fenn járunk a legmagasabban fekvő szőlőtáblák fölött, a Badacsony lábdi oldalán, de még újabb éles kanyarokon, keréknyomutakon kapaszkodunk fölfelé. Kis, fehér falú házhoz érkezünk. A Balatonra néző terasz, a kert Hamvas Béla mediterránvíziójának valósága: a kőből rakott támfal – ahogy itt mondják, bástya – tövében már május elején zöldellnek a fügefák, virulnak a szőlőtőkék, levélbe borulnak a gyümölcsfák. A tó tükre úgy villódzik a gyengén szeles, verőfényes délutánban, ahogyan Egry József pasztellképein látni, a fonyódi hegy mintha csak egy folyó túlpartján lenne. A tornácon ülünk az író lányával, az asztalon egy-egy pohár bor. Dolgozunk. A Tördemicen megnyílt emlékkiállítás dokumentumai megkönnyítik a kérdezősködést. Megkímélnek az udvariatlanságtól is. Egy fotó, amelyiken az édesanyja látható, ölében egy kicsi szőke babával, a felirata szerint 1948-ban készült, ravaszkodom. Tatay Ágota válaszul nevetve közli a születése idejét.
– 1947. februárban születtem, de nem itt a hegyen, ide télen nem lehetett feljönni, orvost hívni. A székesfehérvári kórházban jöttem a világra. A Rodostó menedékházban akkoriban még nem volt villany, vezetékes víz, az egyik vendégszobában laktunk – kezdi a mesélést az anyjáéhoz hasonlóan szép arcú, finom termetű asszony a különös házasságkötés után történtekről. – Édesanyám végzett minden munkát, főzést, mosást, takarítást a turistaházban, apám segített, amiben kellett. Szüleimet az állami turistaházakat kezelő vállalat alkalmazta, abból éltek, amikor sok dolog volt, jött segítség a faluból is. Egészen kicsi koromból emlékszem mindenre, a kályhára, a bútorokra, egészen apró részletekre. Azután, amikor ötéves voltam, átköltöztünk a Vadvirág, akkori nevén Vörös Csillag turistaházba, ez lejjebb van, a Kisfaludy-házhoz vezető út mellett, jobban meg lehetett közelíteni. Onnan jártam a régi iskolába, amely osztatlan osztályú alsó tagozat volt, egy tanteremmel az elsőtől a negyedik osztályig. De csak szeptember–novemberben jártam ide, akkor felmentünk Pestre, azután márciusban vissza, és újra itt mentem iskolába a nyári szünetig. Így ment ez még 1953 után is, a felsőbb osztályokat, azután a technikumot már Budapesten végeztem.
– A Vörös Csillagban szállásolták el 1958-ban a Ház a sziklák alatt stábját is – hozza szóba a gyerekkor nagy élményét Ágota. Több mint különös hangulatot, inkább bizarr kulisszát nyújt az emlék felidézéséhez, hogy a ház mögött, amelyiknek a teraszán ülünk, ott szürkéllik az az égbe nyúló, függőleges sziklafal, amelynek drámai főszerep jutott a filmben: ennek a tetejéről lökte a mélybe a történet Kós Ference (Görbe János) a remélt boldogsága útjába álló Gács Terát (Psota Irént). Tatay Sándor 1947-ben írta az elbeszélést, akkorra megismerte választott lakóhelye hétköznapi életét, népét, annak testi-lelki nyomorúságát, az igazi, példa nélküli rendszerváltás gyötrelmeit és csalfa reményeit. A film rendezője, az akkor 33 éves Makk Károly sokáig keresett megfelelő házat a szikla alatt – a Tatay építette kis ház nem felelt meg e célnak –, végül a gyártás újonnan elkészíttetett egy „autentikus” badacsonyi szegényparaszti lakóházat, az lett az eredeti helyszín.
Akkoriban így ment ez, ilyen könnyedén, pedig csak pár évvel azelőtt vezették be a villanyt a faluba. Az áramot egyenesen a filmkészítőknek köszönhették a hegyoldalban lakók és a szőlősgazdák, a vezetéket, a póznákat egyszerűen itt hagyták a műszakiak a forgatás végeztével. Sok helybeli lakos is látható a filmen, idős férfiak, gyerekek, lányok, asszonyok. A tündöklő Bara Margitról újra szóba kerül a szépség.
– Érdekes – mondja Ágota –, hogy itt a faluban, a környéken nagyon sok és feltűnően szép nő volt akkoriban. Az én nagyanyám, akivel édesanyám a Rodostó házban gondnokoskodott, szintén nagyon szép asszony volt, mindig lehetett errefelé különösen szép arcú, termetű lányokat, asszonyokat látni.
Ami igaz, hiszen az 1954-ben szintén Badacsonyban forgatott Makk-film, a Liliomfi statisztériájában is látni helyi szépségeket. Akkor még csillepályán szállították le a bazaltbányából a badacsonyi követ az útépítőknek, gőzhajó pöfékelt a vízen, gőzmozdony dohogott a Tapolca felé vezető sínen. Ötvenhat esztendő telt el azóta.
Ágota bemegy a házba, és kihozza régi kis bőrcsatos emlékkönyvét. Az első laptól végig jól ismert nevek, híres írók, művészek köszöntő sorai, aláírásai sorakoznak benne. Aki csak megfordult a Tatay-házban, mintha kedves kötelességét – avagy a gazda kínálta jó bor árát – rótta volna le azzal, hogy beleírt, belerajzolt valami kedveset Ági emlékkönyvébe. A köszöntések elején ott a keresztapa, Takács Gyula, utána Szász Imre, Vargha Balázs, Kalász Márton, Sarkadi Imre, a szomszéd szőlősgazda és atyai jó barát, Jankovich Ferenc kézjegye. A jó bor itt mágia, éljen soká Ágika! – rikkantja Szabó Pál 1955-ben, Tardos Tibor beír, Szántó Piroska néni virágot rajzol a kis Tatay lány könyvébe, azután Vas Pista bácsi, Jánosy Pista bácsi, Somlyó Gyuri bácsi neve olvasható egymás után. Tovább lapozva Tamási Áron és Török Erzsébet, majd a filmesek, Máriássy Judit, Bodrossy Félix nevén akad meg a szemünk. Javarészt holt költők társasága, lepergett életek különös gyűjteménye.
Ágota eltöprengve, fáradt mozdulattal hajtja be a kopott fedelű könyvecskét. Hosszú, nehéz hétvége van mögötte, csütörtökön kegyeletes megemlékezés a bakonytamási sírhelynél, péntektől vasárnapig irodalmi, gyermek- és néptáncprogramok, emléktábla-avatás a Rodostó turistaház falán, koszorúzások, emlékbeszédek, virágok és szóvirágok, az emlékkiállítás ünnepélyes megnyitása, tárlatvezetés, vendégjárás, pódiumbeszélgetés és alkalmi filmvetítés a faluházban, találkozás az alkotókkal. Ez mind az édesapja századik születésnapja alkalmából. Letelik a kialkudott idő, búcsúzni készülünk. A pince előtti zöld gyepen kis társaság beszélget csendben, türelmesen: Stefler Imre építész – Tatay Ágota férje –, a harmincéves Márton fiú és a tördemici polgármester, Vollmuth Péter. Borospohár a kezükben, térül-fordul az üvegkancsó az öreg, szürke szakállas pincében. Az építésznek temérdek ideje, munkája és anyagi áldozata van benne, hogy az évfordulóra megjelenhetett egy-egy új könyv Tataytól és Tatayról, fotós fiával együtt rendezték, készítették elő a nyár végéig nyitva tartó emlékkiállítást. Az író egy mondata mottóként olvasható a falon: „Az ember akkor lehet független, ha megtanul olcsóbban élni, mint mások.”
Jó Tatay-féle badacsonyi borral koccintunk egymás egészségére, minden jót kívánunk egymásnak. Távozóban a hegyről, lentről nézve, a zöldellő diófák lombjától a teteje sem látszik a háznak a sziklák alatt.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
