Hamburg, Hansa- és szabadváros – ez a tábla olvasható, amikor átlépjük az Elba torkolatánál épült település határát – farkasordító hideggel, mindössze plusz kilenc fokkal fogadja a látogatót. Pedig jártunk mi már itt télvíz idején is Erdei Zsolt bokszvilágbajnoki címmeccsén, s akkor határozottan kellemesebb volt az idő. Most viszont május közepe van, de télikabátban grasszálnak a hamburgiak a Reeperbahnon, még az örömlányok is behúzódnak kuckóikba, a váratlan hideghullám határozottan betett az üzletmenetnek.
A meccs helyszíne, a Noordbank Arena erre a szerdára átkeresztelkedett a semleges Hamburg Arenára, az átmeneti névváltásnak prózai az oka: az UEFA marketingszigora nem engedi, hogy bármilyen európai kupasorozat döntőjének helyt adó létesítmény szponzori nevet viseljen.
A 2006-os világbajnokság óta vajmi keveset változott a helyszín, most is ott áll mellette a Color Line Arena, megannyi Madár-parádé – köztük az egyik feledhetetlen Garay-meccs – csarnoka. A két döntős csapat közül először a Fulham tartott tegnap délután sajtóértekezletet, Roy Hodgson, a 62 éves szakvezető – Angliában az év menedzsere titulus birtokosa – az ausztrál kapust, Mark Schwarzert és az angol csapatkapitányt, Danny Murphyt hozta magával, pontosan úgy, ahogy két nappal korábban Carmelo Mifsud sajtófőnök telefonon elárulta. (A médiafelelős még hosszas kérlelésemre sem volt hajlandó beiktatni Gerát a miniteambe…)
Hodgson imponáló világfi, az angol újságíróknak természetesen angolul, az olaszoknak olaszul válaszol, persze, hogy megy neki a talján, a kilencvenes évek elején az Interrel halmozta a sikereket.
„Bizonyos tekintetben hasonló utat járt be a két csapat, mi is tántorogtunk a kiesés szélén, az Atlético is, sőt a spanyolok edzőt is váltottak az ősszel. De mindez már a múlt, nagy tisztelettel várjuk a Madridot, megannyi világsztárral – Sergio Agüeróval, Diego Forlánnal, hogy csak a legnagyobbakat említsem – a soraiban. Az Atlético a világ egyik legerősebb bajnokságában állja meg a helyét, bármikor képes kiugró teljesítményre” – mondta a veterán edző.
Murphy, a maga 33 évével ugyancsak a veteránok közé tartozó csapatkapitány egy kicsit nosztalgiázott. „Ugyan 2001-ben, még liverpooli játékos koromban, ritka triplázásnak lehettem részese – egyazon idényben megnyertük az UEFA-kupát, odahaza pedig az FA-kupát és a ligakupát –, amenynyiben szerdán este nyerünk, ez lesz pályafutásom csúcsa. Egy hihetetlen utazás utolsó állomásához érkeztünk. Kiscsapat létünkre bent vagyunk egy európai kupa döntőjében, most már kár lenne elpackázni ezt az esélyt” – vélekedett Murphy.
Kár bizony. Már csak miattunk is, hiszen magyar labdarúgónak ritkán adatik meg ekkora lehetőség. Gerának egyébként edzői utasításra hétfő óta ki van kapcsolva a telefonja – akárcsak az összes Fulham-játékosnak –, ellenben „Gerzson” nyilatkozott a döntő hivatalos műsorfüzete szerkesztőjének.
„Másodszor járunk Hamburgban ebben az idényben, s bár az első alkalommal továbbjutottunk a HSV ellen, a hosszú autóbuszút miatt – akkor borította be Európa légterét a vulkáni hamufelhő – nem volt kellemes emlék. Ezúttal repülővel jöttünk, s remélem, győztesként utazunk haza. Idényünk fordulópontja a 32 között a Sahtar Doneck elleni párharc volt, azt megnyervén kezdtem reménykedni abban, hogy eljutunk a döntőig. Hogy mi a titkunk? Az, hogy a világ legerősebb, legnagyobb iramú bajnokságában, a Premier League-ben játszunk hétről hétre. Egy-egy hazai bajnoki után felüdülés Európában focizni, sokkal szabadabban, kötetlenebbül tudunk játszani. Ami az én jó szezonomat illeti, ezt alapvetően Roy Hodgsonnak köszönhetem. Korábbi öt angliai szezonomban hol jobb-, hol balszélsőt, esetleg szélső középpályást játszottam, Roy viszont előretolt második csatárnak Bobby Zamora, olykor Clint Dempsey mögé. Ezen a poszton magamra találtam, és azóta megy ilyen jól a futball” – összegzett a magyar válogatottból tavaly szeptember, a dániai vb-selejtező óta Erwin Koeman szövetségi kapitány által mellőzött csatár.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
