A Katolikus Rádió ilyen, hiszen az elavult középhullámról kívánt átköltözni az ultrarövid-hullámú frekvenciatartományra. Az ORTT-nek egészen tegnapig nem is titkolt célja az volt, hogy az egyházi csatorna kaphassa meg a frekvenciát.
*
A médiatestület szocialista–szabad demokrata tagjai egyébként annak ellenére tárgyaltak és döntöttek tegnap a pályázatról, hogy a kereszténydemokrata delegált, Tirts Tamás hivatalos távollét miatt kérte a határozathozatal elnapolását. Az ORTT ügyrendje és az ehhez igazodó bevett szokás szerint el kellett volna fogadni Tirts kérelmét, az MSZP és az SZDSZ által a testületbe ültetett tagok viszont ezúttal figyelmen kívül hagyták a halasztásra vonatkozó javaslatot.
Az eset nemcsak azért visszás, mert a Katolikus Rádiót megfosztották a korszerű sugárzás lehetőségétől, hanem azért is, mert a Klubrádió már rendelkezik fővárosi frekvenciával. A döntésben ráadásul részt vett az az SZDSZ-es delegált is, akinek pártja már semmilyen társadalmi legitimációval, illetve választói felhatalmazással nem rendelkezik. Szalai Annamária, az ORTT fideszes delegáltja a demokrácia arcul csapásának tartja, hogy olyanok döntöttek tegnap, akiknek a választások után el kell hagyniuk a testületet. A határozatnak ráadásul hosszú távú kihatása van, hiszen a frekvencia használatára vonatkozó engedély hét plusz öt évre szól. A frekvencia odaítélésétől számítva 45 nap áll rendelkezésére a feleknek, hogy szerződést kössenek. Szalai Annamária és Tirts Tamás kezdeményezni fogja, hogy az ORTT még a szerződés aláírása előtt vonja vissza a döntést.
A Klub Rádió honlapján olvasható közlemény szerint a csatorna azért szállt ringbe a frekvenciáért, mert a jelenlegi sáv használatára vonatkozó szerződése jövő januárban lejár, tehát továbbra is egy budapesti hullámhosszon fog szólni az adó. A Katolikus Rádiót lesújtotta az ORTT döntése, de tiszteletben tartja azt, közölte Juhász Judit vezérigazgató-helyettes.