Megélhetési álversenyzők

Megint itt a Megasztár, és ez már az ötödik széria. Mostanra lefoszlott a maradék kultúrmáz is, nyilvánvaló lett, hogy a TV2 nem a magyar népnek tesz szívességet azzal, hogy új tehetségkutató versenyt indít, hanem egyszerűen csak ezek a fajta műsorok hozzák a legnagyobb nézettséget, és ezért már, úgy látszik, érdemes bármit megtenni, bármit megrendezni, megbuherálni. Az alapjáratú idióták, fahangúak mellé statisztákat beszervezni, akár olyat is, akinek van hangja, zenei képzettsége, és aki az m1 Társulat című tehetségkutatóján a döntőbe is bejutott. Mit keres hát az alanyi lúzerek között szegény Nagy Szilárd mint direkt bénán éneklő, azonnal kieső, ájtatoskodó vőlegény-versenyző? Néhány tízezer forintot? És mit keresnek más statisztagyanús illetők? Ugyanazt, amit a megszűnt Mónika-showban már hiába keresnének? Iszonyú leírni, de a kereskedelmi csatornák tehetségkutatóin, talkshow-in, a celebműsorokon felnőtt egy generáció, amely azt látja, hogy a tisztességes munkáért nincsen se pénz, se megbecsülés, csak megaláztatás és napi rettegés a számlák miatt. Aki viszont eladja az arcát, az emberi méltóságát, aki hülyét csinál magából, azzal törődnek, annak fizetnek a megbízók, és azt akár egy hétig is ingyen itatja a falusi kocsmaközönség, mint valami hőst. És tíz- vagy húszezer forint is számít ott, ahol utcára kerülnek az emberek, ahol gyermekek éheznek.
Mi köze van ennek a tehetségkutatáshoz? Mi köze ennek ahhoz, hogy új hangok, arcok, életérzések kellenek, amelyek a kor nyelvén mondják el mindannyiunknak, mi a szép, jó, igaz, és hogyan az. Az elmaradhatatlan lúzerforduló, amelyben javarészt a kiemelkedően béna kiesők szerepelnek bevezetésképpen, megalázza az igazi tehetségeket, mert összemossa őket a megélhetési álversenyzőkkel és az önkritikára képtelen szerencsétlenekkel. Engem már – főleg az után, hogy a negyedik szériát egy Király Viktor megnyerhette, és hogy egy Friderikusz a zsűriben trónolhat – nem is az érdekel, ki lehet az új győztes, és mi újat fogok tőle hallani, hanem csak az, hogy erről a nagyon szomorú virtuális útról, amely a testi-lelki nyomorról, a kiszolgáltatottságról, a zavarodottságról, az önbecsülés hiányáról és a reménytelenségről szól, hogyan tudnánk visszafordulni.
És akkor azzal még nem is foglalkoztunk, hogyan kerülhetett a színpadra és a vetített változatba egy felcsúszott szoknyával hosszan vonagló hölgy, aki szemmel láthatólag nem volt beszámítható állapotban. Vagy az a szerencsétlen fiú, aki megátkozta a zsűrit, miután Abbát éneklő édesanyját Friderikusz otrombán lekeverte. Sokat várok egy új ORTT-től.
(Megasztár, TV2, május 1., 19.35.)