The New York Times
Az amerikai egészségügyi reformcsomag elfogadása talán Barack Obama legfontosabb külpolitikai sikere – írja Thomas L. Friedman a New York-i liberális lapban. A szerző azzal támasztja alá kijelentését, hogy a világ árgus szemekkel figyelte az amerikai egészségügyről folyó vitát, amelyből az elnök győztesen került ki: „a politikában és a diplomáciában a siker tekintélyt szül, a tekintély pedig még több sikert”.
Iceland Review_Online
Felháborodtak az izlandi turisztikai cégek, miután az ország elnöke, Ólafur Ragnar Grímsson a BBC-nek kijelentette, hogy az Eyjafjallajökull kitörése csupán főpróba, hiszen hamarosan kitörhet a Katla vulkán is, amely jóval veszélyesebb. Egy nappal az interjú után több turista lemondott izlandi utazásáról.
SMEsk
A szlovák külpolitika az elmúlt négy évben annyira el volt foglalva Magyarországgal, hogy szinte semmi másra nem maradt ideje. A Fico-kormány Szlovákia érdekei helyett a kormánykoalíció hibás lépéseit védelmezte, s nem tartotta be azt az ígéretét, hogy a kisebbségi jogok terén fenntartja a korábbi status quót – írja a szlovák liberális lap.
Toronto star
Magyarország a választások nyomán az elmúlt két évtized legnagyobb politikai változását éli át – írja a liberális kanadai napilap. A rendszerváltás után a közép-európai verseny éllovasa volt, most egy gazdasági katasztrófa. Ez lehetővé tette olyan mozgalmak térnyerését, mint a Jobbik – közölte az újsággal Robert Austin, a torontói egyetem magyar tanulmányainak koordinátora.
euObserver
Az európaiak a múlt héten arra a baljós hírre ébredtek, hogy a kontinens szívében egy szélsőjobb párt a szavazatok 17 százalékát szerezte meg, csaknem megverve a szocialistákat – írja a Jobbikról szóló elemzésében az uniós szakportálon Leigh Phillips. A Jobbik nyíltan antiszemita és cigányellenes, félkatonai szervezete a Magyar Gárda – írja Phillips, idézve a budapesti Nézőpont Intézetet, amely szerint a magyar szélsőjobb támogatóit elsősorban az MSZP-ben csalódott baloldali táborból toborozza. A cikkíró ezután a választásokon győztes Fideszre térve egy brit antifasisztát, Graeme Atkinsont idézi, aki összerázkódik, amikor azt olvassa a sajtóban, hogy a Fidesz „jobbközép” párt.
Tages Anzeiger
Ungváry Rudolffal készített interjút Bernhard Odehnal a svájci napilapnak. Ebben az informatikus-író azt mondja, „a baloldaliaknak és a liberálisoknak az elkövetkező évek igen kellemetlenek lesznek”, mert erősen a háttérbe szorítják és megrövidítik őket. „Talán felfedezik, hogy semmi vesztenivalójuk nincs, és támadásba mennek át.” Hozzáteszi, személy szerint szintén igen roszszul fogja magát érezni.
Felháborodtak az izlandi turisztikai cégek, miután az ország elnöke, Ólafur Ragnar Grímsson a BBC-nek kijelentette, hogy az Eyjafjallajökull kitörése csupán főpróba, hiszen hamarosan kitörhet a Katla vulkán is, amely jóval veszélyesebb. Egy nappal az interjú után több turista lemondott izlandi utazásáról.

Óriási tűz volt a XVIII. kerületben, több ember kórházba került