Pünkösdről sokaknak szinte semmi, legfeljebb egy impozáns virágfajta jut eszébe. Mások pár lényegi elemet emlegetnek (az egyház születésnapja, a Szentlélek kiáradása), de talán úgy gondolják, másodrendű ünnepről van szó karácsonyhoz, húsvéthoz képest. Segítene a pünkösd értelmének, jelentőségének a tisztázásában?
– Pünkösd igazából az ősegyház legnagyobb ünnepe volt. Akkor és ott, Jeruzsálemben indult az egyház élete, akkor tudatosodott az első keresztyénekben visszamenőleg az egész „Jézus-történet”. Értem alatta a Megváltó születését, nyilvános működését, a kereszthalálát, a feltámadását és a mennybemenetelét, és persze az akkori jelen pillanatot, a Szentlélek – Jézus által előre megígért – kitöltetését. Ennek az eseménysorozatnak felcserélhetetlen rendje volt. Nem jöhetett addig a mindent világossá tévő Szentlélek, amíg a megváltás, a feltámadás és Jézus fölmenetele az Atyához végbe nem ment. Isten akkor, a pünkösdi esemény által helyezte mintegy üzembe a nagy, gyógyító kincset: a keresztet, vagyis a szabadítást, a megváltást. Attól fogva lehetséges, hogy az emberek az életükbe építsék mindazt, amit Isten elvégzett értük.
*
– Miért terjedt el pünkösd nyomán olyan rohamosan az akkori Római Birodalomban – beleértve Kis-Ázsiát és Európát – a keresztyénség?
– Annyi bizonyos: egy filozófia sohasem hódított volna ilyen sebességgel. Azonban amiről mi beszélünk, az emberek életében fejtette ki hatását. Azt a lehetőséget hozta el, hogy a bűnbe és tehetetlenségébe zárt, kényszerpályán mozgó ember befogadja Megváltóját, és ezáltal gyógyuljon. Már az első század hatvanas éveiben jelentette urának a császári kém, hogy itt egy új nép van születőben. Merthogy ezek szeretik egymást. Gondoskodnak öregjeikről, sőt még a mi öregjeinkről is. Házasságban és hűségben élnek – nos, ez is képtelenségnek számított a maihoz hasonlóan túlérett római világban. Szóval a derék kém a keresztyének életformabeli gyümölcseiről írt, amelyek „illata” a hitetleneket is vonzotta. Más képpel szólva: a kezdeti elindulás igen feltűnő volt, megvalósult Jézus mondása: „Ti vagytok a Föld sója”.
– Némely nem kis öntudattal rendelkező vallási közösség, lelkiségi mozgalom azt hangoztatja: pünkösd nem egyszeri esemény volt, hanem újra-újra megtörténik, csak éppen a hagyományos egyházakban sikkad el.
– Pünkösd egyszeri történelmi esemény. Sosem vonatott vissza a Szentlélek kitöltetése a hívő népre, nemzedékekre. Ezért lehetségesek akár a sokakat érintő megtérési, ébredési hullámok is. Más kérdés, hogy hamis ébredések is vannak, ahol valamiféle rajongó élmények átélésére meg show-elemekre esik a hangsúly. Mindenesetre a Szentlélek pünkösd előtt is volt, sőt öröktől fogva van: a Biblia elején található teremtéstörténetben olvassuk, „Isten lelke lebegett a vizek felett”. A lélek munkája rendezi a káoszt kozmoszszá. A Szentlélek az, aki a rendezetlenségből kihoz. Ő mindig elsősorban az életet munkálja.
– A mai ember zavarba jön a szent szótól, inkább hajlik a „szentségelésre”. Ezért is kérdezem: hogyan tapasztalható az önök református gyülekezetében a Szentlélek munkálkodása?
– Nemcsak a hitünk, hanem a tapasztalatunk is alátámasztja a Szentlélek kegyelmes működését. Sem véletlennek, sem pedig a mi erőlködésünknek nem tulajdoníthatjuk, hogy másfél évtized alatt ötszörösére növekedett a gyülekezetünk létszáma. Elmondható, hogy a mai fasori gyülekezet döntő része első generációs hívő. Nem a lelkészek itt a legfőbb misszionáriusok, hanem a hitre jutott gyülekezeti tagok. Valahol kint a világban felfigyel mondjuk egy fiatal családapa vagy magányos ifjú, idős nénike rájuk, azaz rajtuk keresztül arra, amit a Biblia Krisztus jó illatának nevez. Aztán mondjuk egy válságos élethelyzetben fontossá válik az illető számára az, hogy a látókörébe került hívő más alapon él. Az imént talán még gúnyolta, hogy mi ez a „vallásosság”, ez a „megszentülés”, de látja a gyakorlati különbséget, milyen a hívő ember családi élete, hogyan küzd meg ő a terhekkel. Eljut odáig, hogy hajlandó legyen átlépni a templom vagy a gyülekezeti terem küszöbét. Mivel nálunk immár sokan jutottak élő hitre, működik a hólabdaeffektus. Sokan, sokfelől kapcsolódhatnak be az egyházba, azaz mindig sokan vannak az újonnan érkezők. Mi pedig úgy igyekszünk hozzáállni a jelenséghez, hogy figyeljük, kiket küld Isten. Nem dicsekvésként mondom, de tény, hogy nálunk hívő emberek vannak a teljes „vertikumon”, a takarítónőn keresztül a hivatalvezetőig. Abszolút értjük egymást, mert amint az Ige mondja, ugyanazzal a lélekkel itattattunk meg.
– A fasori gyülekezetben igen sok a gyermek. Ez aztán nem jellemző a mai magyar társadalom egészére. Mi a magyarázata ennek a fajta gyülekezeti növekedésnek?
– Harsoghatnám a szószékről vasárnaponként, hogy „Magyar anyák, szüljetek!” Mindenki igazat adna, de nem történne semmi. Mégis tény, hogy itt a gyermekmisszió ott kezdődik, hogy az anyák szülik a gyerekeket… Van közöttünk egy – ma már 40-50 összejáró, imádkozó házaspárból álló – mag. Egyik vívmányuk a komatál intézménye: a kismamának az első hat hétben mindig más visz ebédet. Így a főzéstől tehermentesített fiatalasszony újabb-újabb lelki testvérekkel találkozhat. Ezekkel is összefügghet, hogy bekerül egy fiatal házaspár a gyülekezetbe, és négy-öt év múlva megjelenik a harmadik vagy negyedik gyermek. Ez mintegy a megtérés egyik legkézzelfoghatóbb következménye az adott nemzedékhez tartozóknál. A Szentlélek segítségével felismerik az életformaváltás szükségességét, készek továbbadni az életet, elfogadni az utódokat. Fel-felsóhajtunk: ha ezt a jelenséget, amelynek titka az Úr Jézus, országosan lehetne „teríteni”! Tudom, nem egyedi az esetünk, de szükséges volna, hogy ilyen bázisok országszerte sokkal több helyütt keletkezzenek.
– Ejtsünk meg itt egy hiánypótló „mintavételt” a keresztyének – sajtó által eléggé elhanyagolt – véleményéről. Hogyan fogadta egy keresztyén közösség a főváros hetedik kerületében a formálódó új kormány tervezett családpolitikai intézkedéseit a családi adózás bevezetésétől a devizahitelesek megsegítésén át a szociális segélyezés gyermekérdekűvé tételéig?
– Rokonszenvvel és örvendezéssel. Méghozzá nem pártszimpátia alapon, hanem az Istentől való alapokra tekintettel. A Teremtő megtartó közegekkel együtt hozta létre az életet. Házasság, család, kisközösségek, egyház, nemzet… Nem véletlen, hogy a neoliberálisok éppen ezeket ásnák alá. Az előbb említettek olyan Istentől kapott egységei az életnek, amelyeket nekünk védeni, erősíteni kell. Nem általunk kitalált dolgokról van itt szó, gondoljunk csak olyan szentírási igékre, hogy „ne légy házasságtörő”, vagy: „az anyaméh gyümölcse jutalom”. Nem véletlen, hogy aki megtért, azaz a maga „szisztémájáról” Isten gondolkodásmódjára váltott, annak az életében ezek a kérdések hangsúlyossá lesznek. Ezért örülünk a család és a házastársi kapcsolat várható külső megerősítésének, helyzetbe hozatalának is. Ahogyan annak is, hogy a leendő kormány remélhetően megbecsüli majd az időseket, például a kórházi ellátás terén. Nagy reménységgel tekintünk a cigányságot érintő kormányszándékok elébe is. Legyen vége, hogy honfitársaink tömegeire csak rászorulóként tekintenek, a passzív tengődés életformáját rögzítve bennük mind mélyebben.
– Engedjen meg egy kényes kérdést: működhet-e politikusokban, államférfiakban Isten lelke, hiszen a politika a kompromisszumok – és gyakran nem is steril kompromisszumok – művészete?
– Hogyne. Először is a Szentírásban azt látjuk: olyan államvezetőket is, akik elutasítanák, hogy nekik a Biblia Istenhez közük van, eszközként használ fel a Mindenható. Gondoljunk csak Cyrus – Kürosz – perzsa uralkodóra, aki megengedte, hogy a zsidók hazatérjenek a babiloni fogságból, és újraépítsék templomukat. Olyan is van aztán, hogy Isten különös kegyelme folytán hívő közéleti embereket is támaszt. Nem félek kimondani: a leendő miniszterelnök esetében is ilyen lelki történést látok. Úgy gondolom, komoly elhívást kapott Istentől. Olyan elhívást – valami közösségi értelemben jelentősre –, ami fokozatosan tudatosodik benne. Számos jelét hozhatnám fel indokul, itt csak egy utóbbiról szólnék. Arról a megnyilatkozásáról, ahogyan ő a minap reagált a Fico szlovák miniszterelnök kirohanásaira a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos szándékkal szemben. Még mimikájában, hangjában sem volt abból semmi, amit az emberekből törvényszerűen kivált, ha sértegetik őket. Orbán Viktor válaszában a gyűlölet még csak rejtett felhangként sem jelentkezett, úgy tudott egyszerre határozott és higgadt lenni. Ezért nem övé az érdem, és ezt bizonyára ő is tudja. De nemcsak Orbánról van szó, hanem másokról is. Egy olyan csapat jött össze és kapott hatalmas társadalmi bizalmat, legitimitást, amelynek sok tagjától, köztük több irányító tagjától nem idegen az imádkozás. Összefoglalva a választ: mindig Isten lelke munkál ott, ahol valami tisztul, javul, épül. Más kérdés, hogy ezen a földön soha semmi nem megy „sterilen” végbe; egy-egy emberen belül sem. Mindannyian töredékesek vagyunk, de Isten így is áldásként használhat fel minket mások javára.
– Téma a fasori gyülekezetben az ország sorsa, a közélet?
– Természetesen. Mindnyájunkat felelőssé tett Isten egymásért. Felelősséghordozásunkban, imatémáink sorában fontos helyet foglal el népünk, nemzetünk. Aki az ószövetségi próféták iratait, beszédeit olvassa, megdöbben mélységes szociális felelősségérzetükön. Ők Isten ítéletét hirdették azokra nézve, akik becsapták honfitársaikat, megrövidítették bérüket, kihasználták a szegényeket. Ezért tévedés az a kívánalom, hogy a templomos hívek ne foglalkozzanak nemzeti kérdésekkel, hanem csak a „lelkiekkel”. Egy ifjúsági bibliaórán megkérdeztem egy fiatalt, hogy van a nagymamája. Ugyanis tudtam, édesanyjával együtt elhanyagolják az apa egyébként közelben élő idős anyját. „Tamás bácsi! A Bibliával foglalkozzunk, ne a nagyival!” – riposztozott a kissé felvágott nyelvű lány. Azt feleltem: „Rendben van. De tudod, ha kinyitjuk a Bibliát, egyből azt olvassuk, hogy mi van a nagymamáddal…”
– Kivétel nélkül mindenki örült az önök közösségében a kétharmados Fidesz– KDNP-győzelemnek?
– Azt hiszem, a gyülekezet jelentékeny része Istentől kapott rendkívüli lehetőséget lát abban, hogy nemzetünk újjáépítése kezdődhet. Rengeteget imádkoztunk a változásért. Alig győztük kivárni, hogy mozduljon valami. Most értettük meg, jobb volt ez így. Ha négy éve alakulhatott volna a keresztény értékrendet figyelembe vevő kormány, az csak kis többséggel bírt volna, s akkor folyhatott volna tovább a parlamenti dagonyázás, és mára bizonyára megbukott volna a csapat. De aki eddig is folyamatosan imádkozott az újjáépülés lehetőségéért, az abba ne hagyja! Sőt, mások is álljanak be az imaháttér szolgálatába, mert most jön a neheze. Világméretű anyagi szorításban, adósságaink iszonyú kötöttségeiben kell szinte minden területen újat kezdeni, építeni. Beleértve a nép lelki megújulását is.
– Beszélgetésünk tanúsága szerint ön nagy hangsúlyt fektet a hitéletben az úgynevezett megtérésre, újjászületésre. A református dogmatika szerint ugyebár az kapja a Szentlelket, aki megtér…
– Igen, mert Péter apostol mondta éppen pünkösdi beszédében: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnök bocsánatára; és veszitek a Szentlélek ajándékát”. Térjetek meg, vagyis váltsatok szisztémát: érzületet, gondolkodásmódot, életvitelt, álljatok rá Isten gondolkodásmódjára. Amit Isten velünk kapcsolatban elképzel, az a mi igazi helyünk, állapotunk, rendeltetésünk. Milyen jó, hogy nyomban ajándékul kapjuk a Szentlelket mindehhez.
– Ellentmondás vagy paradoxon, hogy már a megtérést is a Szentlélek munkálja?
– Ez magától értetődő. Csak ő lehet, aki dolgozik azon, hogy Isten igéje mintegy megtermékenyüljön bennem… Hogy kezdjem meglátni a bűneimet, hogy nyugtalanítson, amin máskor még talán olyan könnyen átléptem. Másfelől, hogy felismerjem, mennyire Isten szabadítására szorulok, s hogy vonzani kezdjen a szeretete, szomjazzam az ő igazságait. Mindez csak Jézus keresztjéhez vihet. S ahogy egy általam meglátogatott idős beteg fordította le magának a kereszt lényegét, a maga nyugdíjas mérnök gondolkodásával: a kereszt az az emelőszerkezet, ami sínre tesz. Hiszen Isten nélkül mindenkinek kisiklott az élete. De a Szentlélek által felkerülünk az emelőszerkezetre, amely visszaállít a jó pályára bennünket… De ne feledjük: a Szentlélek nemcsak újonnan szül minket, hanem meg is újít, ha kell. Ezt magam is megtapasztaltam már lelkészi pályám során.
