Újabb rossz hír a Nabuccónak

Hírösszefoglaló
2010. 05. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb egy évvel, 2017-re tolta ki Azerbajdzsán a Shah Deniz–2, a tervezett Nabucco vezetéket ellátó földgázmező feltárásának határidejét – írja a bécsi WirtschaftsBlatt szerdai száma. Ez akár meg is pecsételheti az Európai Unió által is támogatott gázvezeték tervét, hiszen a szállításokat már 2014-ben megkezdenék, és Azerbajdzsán lenne az egyik legnagyobb gázbeszállító. A Nabucco szóvivője, Christian Dolezal azonban a határidő eltolása miatt nem látja veszélyben a projektet. – Már korábban is tudtuk, hogy a Shah Deniz–2 mező nem fog 2016–2017 előtt termelni. A Nabucco kivitelezési ütemtervét ez nem befolyásolja – közölte az APA hírügynökséggel. Christian Dolezal szerint a Nabucco gázvezeték kivitelezése a terveknek megfelelően 2011-ben kezdődik, és 2014-ben a vezeték megkezdi a gáz szállítását. Eleinte a földgáz Irakból „és más forrásokból” származik majd. Rendelkezésre állhat például a türkmenisztáni gáz is, amit egy Kaszpi-tengeren keresztül vezető nyomvonalon lehetne a csővezetékbe táplálni. A Shah Deniz–2 gázmezőt eredetileg 2013-ra kellett volna termelővé tenni, de a határidőt először 2016-ra, most pedig 2017-re tolták ki. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Nabucco-tervnek az a legnagyobb buktatója, hogy a megépítésére szövetkezett olajtársaságok nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű földgázzal a csővezeték betáplálási oldalán, vagyis a Kaszpi-tenger térségében. Márpedig biztos gázbeszerzési szerződések nélkül kétséges, hogy képesek lesznek-e összeszedni annyi banki hitelt, amennyi a beruházás megvalósításához szükséges.

Nem alkuszik a Mol. Az idén sem szavazhat az orosz Szurgutnyeftyegaz a Mol Nyrt. április 29-i éves rendes közgyűlésén, mivel tulajdonosként nem szerepel a már lezárt részvénykönyvben, s nagy valószínűséggel az eseményen még megfigyelőként sem vesz részt. A húszszázalékos részvénypakettel rendelkező Szurgot a részvételhez szükséges jogot mindaddig nem szerezheti meg, amíg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tavaly áprilisban megkezdett piacfelügyeleti eljárása be nem fejeződik. A felügyelet azt vizsgálja, hogy a Szurgut nem sértette-e meg a tőkepiaci törvényt, amikor a szóban forgó részvénycsomagot megszerezte az osztrák OMV-től.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.