A könyv és a remény ünnepe

Mezey Katalin, a Kilencek költőcsoport képviselője új verseket tartalmazó Bolygópályák című kötetét dedikálja szombaton délután háromtól a Vörösmarty téren, a Széphalom Könyvműhely sátránál. Határ Győző az avantgárd költészet nagy mestere huszonöt éve úgy jellemezte őt: – a szépelgés helyett az önmagához is kegyetlen őszinte számvetést választja, mert nem vezeti félre a posztavantgárd zsákutca öncélú portyázása.

Dedikálások a Könyvhéten. Szombaton délelőtt 11.00-kor Végh Alpár Sándor dedikálja a Köznapló 2. című kötetét – amelyet az Amadeus Művészeti Alapítvány adott ki – a Napkút kiadó sátránál. A Kairosz Kiadó sátránál, 12.00–13.00-ig Bogár László, 14.00–15.00-ig Kondor Katalin, 15.00–16.00-ig D. Nagy Imre, 16.00–17.00-ig Pokol Béla dedikálja könyvheti kötetét. L. Simon László a Ráció Kiadó standjánál a Deák utca 1-es pavilonjánál dedikálja 14.00–15.00-ig A római szekér (Kulturális politika – politikai kultúra) című kötetét. Vasárnap 13.00–14.00-ig Kelemen Erzsébet, 14.00–15.00-ig Pardi Anna, 15.00–16.00-ig Blaskó Péter, 16.00–17.00-ig Kurucz Gyula dedikálja új könyvét a Kairosz-sátornál. 14.00–15.00 között dedikálja Szőcs Géza a Tasso Marchini és Dsida Jenő című kötetét, a Szent István Társulat pavilonjánál. Délután négytől Végh Alpár Sándor dedikálja a Köznapló 2. című könyvét a Napkút kiadó sátránál. A Széphalom Könyvműhely sátránál háromkor Vári Fábián László a Jég és korbács című verskötetét. Délután négytől Jókai Anna dedikálja a Szegény Sudár Anna című regényének hetedik kiadását.

Teljes mértékben új költeményeket tartalmaz a könyv? Mintha számos verse érzékenyen reagálna az utolsó nyolc év társadalmi gondjaira, a szubjektivitás és a meditatív hajlam megőrzésével.
– A Bolygópályák a korábbi könyvekhez képest teljes mértékben új verseket tartalmaz. Költeményeim karaktere alapvetően nem változott. Mégis, az Október hazalátogat című tematikus fejezet, amely a kötet jó harmadát alkotja, legfontosabb része, ebben az elmúlt nyolc év keserű és reménytelen hangulatát és a látszólag ellentmondásos, csak azért is reménykedést próbáltam megfogalmazni. Verseimből is kiderül, hogy menynyire elkeserítők voltak az országban zajló események, s mégsem csüggedtünk egészen, mert éreztük, hogy a magyar népnek különös ereje van, s nem akar belenyugodni elpusztulásába, küzd ellene.
– Úgy tűnik, a nép mégiscsak fölébredt?
– Istennek hála, a társadalom egészséges többségű hányadának elfogadhatatlan volt, hogy ne a morál, hanem a káosz legyen vezérfényünk. Az Október hazalátogat című ciklus azt is üzeni, hogy az embereknek elegük lett abból, hogy a zűrzavar az élet minden területébe bekúszott, hiszen ebben a légkörben nem lehet gyermeket nevelni, a káosz negatív erői akadályozzák, hogy családok alakuljanak, gyerekek szülessenek. Veszélybe került az a jövő, amely az igazságosságon és az erkölcsi értékek biztonságán, a becsület, a hűség és a szeretet gondolatain és követelményein alapul. A társadalom szerencsére politikai síkon is ki tudta fejezni, hogy nem törődik bele saját felszámolásába. Nem ment gyorsan, mert az alkotmányos eszközök mostanáig kevésnek bizonyultak, az akarat viszont egyre erősebben megmutatkozott a romlás folyamatának megállítására. A nemzet 2006 szeptemberétől fölébredt, a spontán és a szervezett megmozdulások ezt markánsan jelezték. Ugyanakkor azt is tudtuk: az ország életképességét próbára teszi, hogy a világ egésze is ellene van a szuverén és erős Magyarországnak. Most is nyilvánvaló, hogy nagyon nagy ellenszélben kell megőriznünk hazánkat, szellemi, kulturális és erkölcsi értékeinket. Mivel a leköszönt vezetők az utóbbi években kiárusították az országot, minden veszélybe került. Az árok szélén egyensúlyozott egzisztenciánk: létünk, magyarságunk, irodalmunk, művészetünk.
– Bízik-e a nemzet jövőjében?
– Az embert most hatalmába kerítette egy nagy boldogság érzése, ami nem múlik. 2010 áprilisa megmutatta, a választópolgárok nem törődtek bele abba, hogy Magyarország kiessen az európai történelemből. Még a téli búskomorság időszakában, az Erzsébet híd tumultusában autóm mellé keveredett egy kocsi, amirre az volt ráfestve: Ébredj, hazám! Próbáltam mellékerülni, hogy lássam, megjegyezzem a rendszámát, úgy éreztem, a gépkocsi tulajdonosa olyasmit akar üzenni mindenkinek, ami nekem is fontos. Nem lehet akárki. Úgy tűnik, eleget furikázott közöttünk és fölébredtünk. Önmagában véve nagy erőt, reményt adó fordulat, ami áprilisban történt, de nem elég reménykedve várnunk. Olyan lesz a jövőnk, amilyenek mi magunk vagyunk. Ha túlságosan elsüllyedtünk a mocsárban, az erkölcsi és szellemi igénytelenségben, amit az elmúlt évek hoztak, sem a közeli, sem a távoli jövőnk nem lesz olyan virágos, termékeny és sorsfordító, jó irányba fordító, mint amilyennek szeretnénk. A nemzetközi környezet sem mutat jó kondíciókat. A legnagyobb hiány az erkölcsi értéket és mértéket megmutató személyiségekben van. A vezető helyzetben lévő emberek is távol kerültek az emberi értékközpontú örökségtől, a bibliai tanítástól, ami az elmúlt kétezer évben többé-kevésbé megfellebbezhetetlen volt akkor is, ha a gyakorlatban ettől nagyon messze járt a fehér ember. Nem véletlenül mondtam el mindezt. A kötetben A fehér ember című versem arról szól, hogy eljátszottuk Istentől rendelt hivatásunkat. A fehér ember sajnos nagyon keserves fejezeteket írt az utóbbi időkben az emberiség történetébe, mert kifosztotta, kirabolta és ellenünk hangolta a világ kiszolgáltatott részét. A fehér ember a megmentése helyett zsebre vágta, kifosztotta a világot.