Gesztus. Négy csoportban, heti váltásban 1500 árvízkárosult magyar és lengyel gyerek pihenheti ki a sokkot nyáron a balatonőszödi kormányüdülőben. A lengyel károsultak vendéglátását még közelmúltbeli varsói látogatásán Orbán Viktor kormányfő jelentette be. (MN)
Egyetlen jelölt sem szerzett a végső győzelemhez szükséges számú szavazatot a lengyel elnökválasztás tegnapi első fordulójában. Ez derült ki az este nyolc órás urnazárást követő exit poll eredményekből. Az azonban egyértelmű, hogy a jelenleg kormányzó Polgári Platform (PO) jelöltje nyerte az első kört. A lengyel TVN közvélemény-kutató szerint Bronislaw Komorowski 45,7, míg a TVP szerint 40,7 százalékot kapott. Második lett a Jog és Igazságosság (PiS) politikusa, az áprilisban tragikus körülmények között elhunyt Lech Kaczynski ikertestvére. Jaroslaw Kaczynski a TVN szerint 33,2, míg a TVP szerint 35,8 százalékot szerzett. Harmadik helyen a szociáldemokraták (SLD) jelöltje, Grzegorz Napieralski végzett 13–14 százalékkal. A maradék hét jelölt összesen 10 százalékot sem ért el. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban szavazó mintegy 34 ezer lengyel több mint 70 százaléka választotta a PiS jelöltjét, és mindössze alig negyedük Komorowskit.
Eredetileg ősszel lett volna esedékes a választás, de a lengyel kormánygép április 10-i oroszországi katasztrófája nyomán – melyben Lech Kaczynski és hitvese mellett számos politikai, katonai, gazdasági és egyházi vezető, a társadalmi és kulturális élet több kiválósága is életét vesztette – korábbra kellett kiírni. A rövid és visszafogott kampányra e tragédia mellett rányomta a bélyegét a Lengyelországot több hullámban veszélyeztető árvíz is. Éppen ezért elemzők attól tartottak, hogy az emberek figyelmét e katasztrófák még inkább elterelik a politikáról, ám a részvételi arány végül 52-55 százalék körül alakult. A választáson közel harmincmillió szavazásra jogosult polgár adhatta le voksát. Mivel az első fordulóban minden valószínűség szerint senki sem szerzett többséget, a második fordulóra július 4-én kerül sor. A TNS OBOP közvélemény-kutató intézet előrejelzés szerint, ha az ügyvezető államfő Komorowskinak nem sikerül nyernie, a választók a második fordulóban akkor is mintegy 58 százalékban rá szavaznának, míg 42 százalékuk voksolna Kaczynskra. Komorowski esélyeit növelheti, hogy a legnépszerűbb baloldali politikus, a volt miniszterelnök és külügyminiszter, a korábbi államfőjelölt Wlodzimierz Cimoszewicz is mellette tette le voksát, akárcsak Lech Walesa volt államfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!