Vodicéből a Kornátokra

Nem tudom, ki hogy van vele, de akadnak olyan helyek, amelyekkel egyszerűen nem lehet betelni, amelyeket nem lehet soha megunni. Ilyen számomra például a horvát Adria, ahol már meleg a tenger, s esténként megtelnek a tengerparti kávézók, vendéglők.

Mankó. Vodice Budapesttől 680 kilométerre van, végig autópályán lehet haladni. A határtól az autópálya díja 135 kuna. Hivatalos fizetőeszköz a horvát kuna (1 kuna 39 forint). Egész napos kirándulás a Kornati szigetekre 200 kunába kerül. Érdemes ellátogatni a közeli Sibenikbe, Murter szigetére, Tribunjba is.

Észak-Dalmácia pezsgő nyaralóhelye a Sibenik közelében fekvő Vodice, amely máig megőrizte eredeti báját. A szorosan egymás mellé épült házak labirintusszerű, kanyargós, szűk utcákat fognak közre. A sikátor falai hűsítően hatnak, és séta közben ma is felfedezhetjük a középkori várfal maradványait, az egyik őrtornyot, amely a törökök ellen nyújtott védelmet századokkal ezelőtt. A keskeny utcák egy-egy téren találkoznak vagy a tengerpartra futnak, s az egymás mellett sorjázó éttermek, sörözők között jószerivel alig lehet észrevenni őket. Esténként fel-le hullámzik itt a tömeg, napközben a fürdőzők ballagnak kedvenc strandjukra, a parton pedig a hajókirándulásra, tengeri horgászatra készülő vendégeket várják a hajósok. Megannyi kisebb-nagyobb vízi alkalmatosság ring az öbölben, s indulnak a közeli szigetek felé, vagy éppen érkeznek vissza, kipirult, vidám vendégeket hozva. Aki elsétál mellettük, vágyakozik, hogy bár ő is ott lenne valamelyik hajón.
Úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, nekivágunk mi is az Adriának, s e célra a Kornati-szigetek felé induló egész napos kirándulásra váltottunk jegyet. A programban ebéd is volt, s fürdőzés az egyik sziget belső tavánál, az Ezüst-tónál. Nem tudtuk, lesz-e ott árnyék, ezért vittünk magunkkal egy napernyőt is (jól tettük). A hajón az óvatosabbak árnyékba vonultak, családok ültek le egy-egy asztalhoz, fiatal párok, élvezték a szelet, amely hol simogatva, hol makrancosabban kapaszkodott a hajukba. Egy fiatal lány a fedélzet végén egy kötéltekercsbe fészkelte be magát, pólóját levette, s rövidnadrágban, bikini- felsőben fordult a nap felé. Vegyes társaság van körülöttünk, francia, angol, német szó hallatszik. Lassan meglódul a hajó, kifordul az öbölből, s elindulunk a Kornati Nemzeti Park irányába. Ahogy távolodik Vodice, úgy tűnnek fel újabb szigetek és városok: a közeli Murter, Tribunj tornyai. Szívem szerint megállítanám a hajót, hogy felfedezzem e helyeket is, de ezúttal más volt a program.
Aztán lassan eltűnnek a városok, a kikötők, s már csak a tenger és a vízből kiemelkedő ovális, kör alakú hegyek, dombok, szigetek voltak körülöttünk. Mintha valami égi erő megannyi különböző méretű golyót, baseball-labdát ejtett volna a vízbe. Igazi holdbéli táj ez, hiszen a szigetek többségén alig van növény, a kopár szürke domboldalak egyhangúságát több száz méter hosszú, úgynevezett szárazfalak szakítják meg. Mint megtudjuk, ezekkel a földek tulajdonosai védték meg a területüket, hogy megakadályozzák a juhok átjárását egyik birtokról a másikra. Ámbátor nem tudom, hogy mit legeltek itt a birkák, de lehet, hogy valamikor több volt errefelé a fű. A Kornati-szigeteken több mint hetven kilométernyi szárazfalat építettek évszázadokkal ezelőtt az itt élők. Házak alig vannak erre, csupán az öblök mélyén húzódik meg néhány, a közelükben azonban mindig ring egy-egy jacht. A vidék különlegességei az úgynevezett kliffek, e hegyszorosok, amelyek tenger alatti végei száz méter mélységet is elérnek, igazi természetes kikötők, amelyek valósággal vonzzák a vitorlázókat, a hajósokat. Ide futnak be s innen indulnak el a különböző luxus-vízijárművek, amelyek között mostanában egyre több fekete színű. Némelyik olyan, mint egy ragadozó, amint lassan siklik kifelé egy öbölből, vagy ring a part közelében. Nagyon mások, mint a megszokott fehér vitorlások, motorosok.
A nap egyre forróbban süt. A felső szinten nincs árnyék, jó szolgálatot tesz a napernyő. Közben népviseletbe öltözött zenészek horvát dallamokat játszanak, s lassan felszolgálják az ebédet is. Csirke és hal között választhatunk, persze mi a halat kóstoljuk meg. Méretes példány, egy darab két embernek is elegendő, de azért megbirkózunk vele. Lassan megérkezünk az egyik legnagyobb szigetre, kikötünk, s rövid sétával érjük el a földdarab belső tavát, az Ezüst-tavat, amelyet megannyi meleg vizű forrás táplál. Meghúzódunk egy fa árnyékéban, majd belevetjük magunkat a langyos vízbe. Finom, de a tengerhez nem hasonlítható. Ezzel együtt jó, hogy kipróbáltuk.
Visszafelé már rövidebb az út, elbágyadtunk a naptól, a fürdéstől, a bőséges ebédtől. A zenészek pengetik a gitárt, s hangos zeneszóval megérkezünk Vodicébe. Elégedetten lépkedünk lefelé a hajóról – teljesült egy vágyunk.