A futball esztétikája 4.

A futball világnyelv. A földkerekség minden országába eljutott, még Vanuatunak is van labdarúgó-szövetsége, a Vanuatu Football Federation, méghozzá 1934-ben alapították, és 1988 óta tagjai a FIFA-nak. A világranglistán holtversenyben a százhatvankettedikek, de ettől Vanuatun senki sem szomorú. A foci lehet szerelem is, nem csak Ferrarikon száguldozó hülyegyerekek pénzkereseti forrása. Amikor a sárga-feketék kifutnak a zöld gyepre, a vanuatuiak olyanokká válnak, mint a Picasso kalandjaiban a finn dizőz szülei, rózsaszínben látják a világot. Uruguay is boldog lehet, a dél-amerikaiak közül ők jutottak legtovább a világbajnokságon, pedig ezt senki sem várta. Patinás futballtörténelem az övék, többször kidugták a fejüket a nagy testvér (Argentína) árnyékából, bár inkább a távoli múltban. Első dél-amerikai nemzetként vettek részt az olimpiák labdarúgótornáin, és rögtön győzelemmel is kezdtek, 1924-ben, Párizsban. Négy évvel később Amszterdamban ismételtek, és ha már megkapták az első világbajnokság rendezésének jogát 1930-ban, hát megnyerték azt is. A döntő mérkőzés egyik gólját egy bizonyos Héctor Castro szerezte, ami azért is érdekes, mert az illető félkarú volt. Az ilyesmi egy ideig még belefért a fociba, a brazilok legendás szélsője, Garrincha például angolkóros volt, és erősen ivott, így aztán az őrületbe kergette a mozgásával az ellenfél védőit. Az uruk 1950-ben is megnyerték a vb-t, méghozzá Brazíliában, a házigazdák ellen, kétszázezer (!) néző előtt. A döntő után közvetlenül Arany János tollára illő jelenetek játszódtak le sorozatban, elkeseredett szurkolók sorban vetették le magukat a Maracana stadion felső karéjából a tátongó mélységbe. A futball néha haláltánc. Az uruguayiak klubszinten is erősek, nekem a montevideói Penarol megvolt gombfociban is. Penarolt persze nem lehetett készen kapni a trafikban, tehát némi leleményre is szükség volt ahhoz, hogy Ayala végigcsusszanjon a parkettán. Vett az ember egy doboz Újpesti Dózsát, fogott egy körömollót, óvatosan felpöccintette a játékos tetején lévő műanyag karikát, megfordította Fazekas Kapa enyhén elmosódott arcképét, a hátoldalára ráírta hogy Ayala, meg egy kettes számot és máris pályára léphetett az új csatár. Később nyilván meg lehetett már vásárolni Francescolit, Recobát vagy Forlánt, de kérdéses, hogy egyáltalán gombfociznak-e még a gyerekek, amikor a gépben ott ül a FIFA 2010. Mi még a gombfociban is a látványra gyúrtunk, és a brazilokat istenítettük, ezért is volt végtelenül elszomorító, amikor most Dunga edző kijelentette, hogy azoknak az időknek egyszer s mindenkorra végük, látványos játékkal, szépséggel nem lehet világbajnokságot nyerni. Mint kiderült, unalmassal és rondával sem, de akkor kitől várjon kreativitást az ember, a németektől? Úgy tűnik, igen, szegény kommentátoroknak egy sztereotípiával megint kevesebb. A srácok ugyanúgy néznek ki, mint ha Leni Riefenstahl jelmeztervezője Stirlitznek álcázta volna őket, de a többi csupa szín és pompa. Semmi Kraftwerk, semmi Rammstein, elérte őket a klímaváltozás.